Nem a relikvia miatt indultam el. Legalábbis ezt mondtam magamnak. A térképen csak egy halvány jel volt, semmi biztos, a Vad terület peremén, egy régi tisztáson. Azt beszélték, hogy ott néha megjelenik valami. Nem mindig, nem sokáig, de aki megtalálja, az nem ugyanaz az ember jön vissza. Nevettem rajta, mert a zónában mindenki ezt mondja. De aztán mégis elindultam. Az út csendes volt, túl csendes. A detektor néha megcsörrent, de csak annyira, hogy emlékeztessen, hol vagyok. Egy-két anomáliát kerültem ki, semmi komoly. Olyan nap volt, amikor az ember hajlamos elhinni, hogy uralja a helyzetet, és ez mindig hiba. A lövések balról jöttek, gyors, ideges sorozat, majd válasz rá közelebbről. Nem álltam meg, csak lassítottam, aztán megláttam őket. Ketten voltak. Egy stalker a földön feküdt…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Már kislánykoromban meg kellett tanulnom a felnőttek nyelvét. Egyke révén csak felnőttekkel voltam körülvéve, és öt felnőtt sok volt. A szüleimmel, anyukám szüleivel és testvérével éltem. A mamám nevelt mindig is, vele aludtam, vele ettem, ő fürdetett, ő énekelt nekem, mondott mesét, vitt el az óvodába, majd később az iskolába, ő tanított, és ő segített mindenben. A szüleimtől óvott, mert nem akarta, hogy lássam őket részegen, ugyanis sokszor voltak azok. Kicsiként anyamaminak hívtam, hisz olyan volt, mintha az anyukám lenne. Persze voltam a szüleimmel is, de a mamám mellett nőttem fel. Tökéletesnek láttam őt. Ahogy teltek az évek, úgy láttam egyre tisztábban a dolgokat. Idő közben a szüleim elváltak, anyukám már nem iszik, de az apámat minden nap látnom kell. Anyukám később elmondta…Tovább olvasom…
Esős, szomorkás reggelen, viharvert teherautó döcögött az erdei úton. A fák tövében hóvirágok, ibolyák búcsúztatták a telet. A bokrok is ébredeztek, óvatosan bontogatták rügyeiket. A hajnaloknak még foga volt, de a fülemüle, már hirdette a tavaszt. Teljesen biztos volt benne, hogy az ő trillázása kényszerítette térdre a telet. A kocsi, öreg tanya udvarára kanyarodott be, fekete füstöt pöfögve. Pocakos, kertésznadrágos, bojtos, kötött sapkát viselő, negyvenes férfi ugrott le a vezetőfülkéből. – Lajcsi bácsi! Meghoztam az ajándék tüzelőt! Világos színű, nagy bundájú alacsony kutya szaladt elő valahonnan. Barátságos farkcsóválással üdvözölte a jövevényt. – Szevasz Heki! Hol a gazdád? – Itt vagyok. Te vagy az, Karcsi? – lépett ki az istállóból egy, szikár, borostás öregember viseletes…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Joó Dani az ágya alatt hasalt, a kemény padlószőnyeg nyomta hegyes állát. Két kezét fülére szorította, szemeit lehunyta, de így is hallotta a konyhából betolakodó lármát. Nevelőapja artikulálatlanul üvöltött, néha egy-egy szót ki lehetett szűrni az ordításból: a kölyköd, vacsora, takarítva, döglesz. Összetört tányérok csörömpölése, tompa puffanások, anyja sikoltása. A borús november ellenére napokig napszemüveget fog viselni. A fiú előre tudta, ma megint ez lesz. Második emeleti ablakukból leste érkező nevelőapját. Táskája, akár egy barométer, előre megjósolta az este további részét. Ha bal kezében vitte, erősen lóbálva, kitör a vihar. A vihar erőssége a lóbálás erősségétől függött. Ha a jobb kezében volt a táska, és tántorgott, viszonylagos szélcsend volt várható, mert hamar…Tovább olvasom…
Azon a télen sok hó esett. A város felvette szebb, fehér öltözékét. Hetven év körüli ősz szakállú öregember botorkált az összelapátolt hóbuckák között. Kötött bojtos sapkát viselt, kezében jókora barna bőrtáska. Kopott, piszkos ködmönét nem bámulták meg, pedig már senki nem hordott ilyet. Megszokták, a környéken mindenki ismerte. Torzonborz szakállából alig látszottak ki világoskék szemei, zavarodottan, gyanakodva forgatta őket. Orrát pirosra csípte a hideg, szinte világított, mint egy autó hátsó lámpája. Egyszerre hógolyó érte a hátán. Az öregember meglepő fürgeséggel vágta magát hasra és fedezéket keresve kúszni kezdett. Körülötte, rajta egymás után puffantak a hógolyók. Arcán eszelős rémülettel, végül menedéket talált egy letakart, oldalkocsis motorkerékpár mögött. – Itt vannak! –…Tovább olvasom…
Bart-ék járgánya lassan egy új tájra ért. Itt már néha felbukkant egy-egy kiszáradt bokor, a földön kisebb homokbuckák éktelenkedtek, és a távolban egy sziklába vésve az alábbi felirat volt látható: Rémpuszta Bart kissé értetlen arccal figyelte a feliratot. Jack hangosan csámcsogva rágcsált egy almát, rá sem nézve a sziklára. Kelly minden homokbucka láttán rosszul lett. Nem igazán bírta a hatalmas ugrásokat, amit a járgány a homokbuckák eltiprásakor produkált. – Bart, nem tudnánk egy kicsit óvatosabban menni? – érdeklődött Kelly. – Ennél lassabban nem megy, ez a minimumsebesség! – felelte Bart. – Hé Kelly, egyél egy kis almát! Észre se fogod venni, hogy zötykölődünk. – jegyezte meg Jack. – Köszi, de inkább kihagyom. Nem azért jöttem, hogy félúton megfulladjak. – jelentette ki…Tovább olvasom…
Fél órája robogtak a kietlen pusztaságon, amikor a betonjáró hirtelen megállt. Jack leugrott a földre, és hátrament a motordobozhoz annak reményében, hogy megtalálja a problémát. Amikor felnyitotta a zárat, a haldokló motor egy utolsó füstfelhőt köhögött rá, aztán végleg behalt. Bart és Kelly értetlenül nézett Jackre. – A fenébe! Ez a rozsdás ócskavas meghalt, gyalog kell továbbmennünk! – morogta Jack. Kelly bosszúsan motyogott valamit, Bartnak viszont cseppet sem volt ellenére egy kis séta. Jack vezette a csapatot, miközben a kabin koordinátáit figyelte. Negyed óra gyaloglás után elértek a megfigyelői zónához. Egy régi drótkerítés szeparálta el tőlük az elhagyatott kabinokat, de Bart egy drótvágóval megoldotta a bejutást. – Melyik fémdoboz a miénk? – kérdezte Kelly. – A B12-es. –…Tovább olvasom…
Élt a városban egy egyedülálló hölgy. Mindenki csak Macskás Miminek hívta. Hogy honnan jött a név? Könnyen kitalálható: szerette a cicákat. Sőt, egyenesen imádta őket. Volt is vagy egy tucat macskája. Persze nem volt ez mindig így. Valaha egyáltalán nem kedvelte a cicákat. Boldog házasságban élt férjével. Született három gyerekük: két kislány és egy kisfiú. A család élte a maga kis életét, mígnem egy napon közbeszólt a sors. A férj a gyerekekkel a nagymamát látogatta meg. Autóval mentek. Néhány kilométerrel a nagymama házától egy éles kanyarban egy teherautó nekihajtott a kocsijuknak. Mind a négyen a helyszínen szörnyethaltak... Ettől a naptól minden megváltozott Mimi életében. Meg akart halni, kétszer is próbálkozott öngyilkossággal, de mindkét alkalommal sikerült őt megmenteni. A…Tovább olvasom…