„Filozófikus próza” – novellák

A filozófikus próza olyan novellákat foglal magában, amelyek nem csupán történetet mesélnek, hanem kérdeznek, vizsgálnak és gondolkodásra hívnak. Ezek az írások az emberi lét alapvető kérdéseit érintik: az idő múlását, az identitást, a szabadságot, a döntések súlyát és a valóság természetét. A cselekmény sokszor háttérbe húzódik, hogy teret adjon a belső párbeszédnek és az elmélyült felismeréseknek.

A filozófikus novellák a gondolat és az érzelem határán születnek. A sorok között ott munkál a kétely, a keresés és a megértés vágya, miközben a próza nyelve letisztult, mégis rétegzett. Ezek a szövegek nem kínálnak kész válaszokat — inkább irányt mutatnak az önálló gondolkodáshoz és az önreflexióhoz.

A filozófikus próza különleges olvasói élményt ad: lassításra késztet, megállít, és arra ösztönöz, hogy más szemmel nézzünk önmagunkra és a világra. Ezek a novellák azokhoz szólnak, akik nemcsak történeteket keresnek, hanem értelmezni szeretnék a létezés mélyebb összefüggéseit is.

Merülj el a filozófikus próza világában, ahol minden bekezdés egy gondolatkísérlet, és minden történet egy belső utazás kezdete.

Mezítláb áll, háttal a képzeletbeli szakadék szélén, egy hegyesen kiálló sziklán, annak is a legkiállóbb szegletén. Majd óvatosan megfordul, és szembenéz a végtelennel! Lábaival aprókat toporogva, éppen csak mozdulva ott, ahonnan már nincs tovább. Hol a perem vastagsága már csupán alig pár centi. Alant a völgyben vöröslő tűzfolyam, fortyogó láva, meddig a szem ellát. A hatalmas monolit, min áll, az élettelen kő felszíne forró, poros és rideg. Mégis ez a legbarátságosabb dolog életében. Ő így érzi, most éppen így. Lábujjai már-már a semmit markolásszák, még egy-két centi, és a mélybe zuhan, ő, ki az utolsó bástya a jelenben. Fekete fellegek egymásba kapaszkodva, hol torlódva utat törnek maguknak, mint könyöklő lelketlen emberek az életében. Villámok szabdalják az eget darabokra. És ő az…