A fény

A fény reggel az ablak peremére ül,
lassan kibomlik a hideg üvegen.
Arany ujjai végigsimítják
a fák hóval terhelt vállát,
a világ emlékezni kezd
arra, hogy élni jó.

Odakint irányt rajzol a csendbe,
utat nyit a mozdulatlanban,
megszólítja a tájat,
és minden árnyék
szelíden helyére lép.

Belül másként érkezik.
Lélegzetként,
egy halk igenként,
amely átfut a mellkason,
kisimítja
a kimondatlan rétegeket.

Ez a fény tart meg,
amikor a külső idő elcsendesül.
Ismeri a nevem,
jelenléttel válaszol.

Kint ragyogás,
bent otthonosság.
Két irány, egy forrás.
Amikor összeérnek,
a szív megnyílik,
minden a helyére simul.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.