A költőhöz

Mintha a lélekből áradna valami itt,
gondolatcseppek száradnának a papírra,
a terheltnek tűnő író reménységeként,
miként a gyertyafényben rajzolja betűit.

Megszólítja a csend,
a magányos ábrándozás,
kalandok emléke s a megtartó Hit!
Gyötrődve töpreng,
alkotni kéne valamit.

Valami rímet, megszólító kedveset,
mit megértenek a rohanó emberek,
mit a vihar sem vet ki magából,
s ha könnyezel is, ápol.

Ha sikeres lenne az alkotás,
talán több fény is lehetne,
meg télen melegebb,
egy jobb cipő, kabát,
néha reggelire szalonnás tojás.

Cudar az ördögi Múzsa,
nehezen moccan,
sugallt énekét rejtegetve gúnyol,
lapít a szennyes kincsen,
ravaszul vádol.

Isten felé fordulva árad a kegyelem,
a papírra vethető örök remény.
Ne add fel, földi poéta,
alázatos, szelíd életednek lesz jutalma.

Hozzászólások (2 darab)