Versekből versbe

Gábor Edit

Életem szövete

Valamikor fenyvesek közt jártam,
madarat "ágrul ágra" szállni láttam,
s szállt "az ének szájról szájra",
lelkem ringatta Arany János balladája.

Iskolában "Nemzeti dal"-t
Petőfiként szavalhattam,
de Kölcseyvel "Isten áld meg a magyart!"
csak szobámban halkan dúdolhattam.

Titokban Csanádi szövegét
Mihalik dallamával énekeltük,
"Ne hagyd elveszni Erdélyt
Istenünk!"-től követeltük.

Hazádnak hívei, oh magyar,
Vörösmartyval nem lehettünk,
de Aranytól hallottam "a szót",
azaz olvastam "rendületlenül".

S "úgy ült szívemben a sok, rejtet harag",
mint valamikor Radnóti Miklósnak,
de az angyal ki addig rám vigyázott,
egyszer csak egy másiknak átadott.

Akkor "otthonról hazafelé" elindultam,
s míg a síneken futott velem a vonat,
József Attilával furcsán fohászkodtam,
közben "csak a mamára" gondoltam.

"Az Alföld" melegét hamar megszerettem,
de hiába álltam meg "a kanyargó Tiszánál"
"Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes" táját
soha el nem feledhetem,

Mert nekem Magyari Lajos
"Kőrösi Csoma Sándor naplója" óvta "a szót, a hazulról hozottat"
s "Idegen csendben" rügyezett "ki bokra".

„Hoztál magaddal új dalt, mely az ősi
Örök verseknek őrzi zengzetét,"
Új álmokat, melyek az égi, földi
Csodák köréből lengenek eléd.”

Juhász Gyula: "Babits Mihálynak" című verséből
Szegeden ezt egy járdalapba rögzítették,
és egy reggel rábukkantam,
s magamban így válaszoltam:

Életem szövete, mit szőttem
Erdélyből Szegednek és küldöm
szőttesem Szegedről Erdélybe
hímezve rímekbe életemről.

Hoztam ősök örök üzenetét,
Viszem utódok jövő meséjét.
Őrzöm örök barátságok történetét,
s osztom Múzsákkal Könyvtárba szét.