Édesanyám emlékére anyák napjára

Több mint huszonegy éve,
hogy itt hagytad a földi létet,
hosszadalmas szenvedés végén
ragadott el a kegyetlen végzet.

Gyötrelmes, fájdalmas kín,
mely akkor szívembe mart,
sebet ejtett, keservesen,
rendületlenül tart.

Csendesebb lett,
évek során csitítanom kellett,
magamat fegyelmeztem,
élni tudjak hiányod mellett.

Sírtam, zokogtam,
sokáig nem akartam hinni,
hogy kitől az életem kaptam,
el kell végleg engedni.

Menned kellett,
én csak sírtam, árva gyermek,
kerestem a miérteket,
fel nem fogtam a tényeket.

Vádat vádra halmoztam,
ezzel ostoroztam önmagam,
elhittem, hogy hibáztam,
hogy talán Reád nem jól vigyáztam.

Hiába mondták mások nekem,
tudják, látták, hogy megtettem
minden tőlem telhetőt érted,
én mégis bánatot érzek.

Elfogadni, feldolgozni,
minduntalan csak ezt hallom,
kibírni, hogy nem itt vagy már,
hanem a túlparton.

Összeszedtem magam,
nagy nehezen, úgy, ahogy,
mert tudtam, hogy bizony
csak így bírom ki a holnapot.

Azóta többen is azt állítják,
hogy néhány vonásom hasonlít Rád.
Sokáig nem adtam nekik igazat,
gondoltam, hasonlóság nem maradt.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.