Válaszút
Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods)
Viola évek óta boldog kapcsolatban élt, legalábbis ezt érezte. A huszas évei vége felé menyasszony lett. Elkezdték a vőlegényével, Mártonnal szervezni az esküvőt. A vendéglista, ülésrend, díszek, dekorációk, szülőköszöntők, ruha, cipő, kiegészítők kiválasztása nagy fejtörést okozott neki. Anyukája, leendő anyósa, két leendő sógórnője nem segített gördülékenyen a nagy esemény megszervezésében. Marci anyukája, Adrienn a saját elképzeléseit szerette volna érvényesíteni, amely az ő szerény, polgári esküvőjéről elmaradt. Marci nővérei abban nehezítették a készülődést, hogy Emma ragaszkodott hozzá, menjen férjhez Viola is abban, amiben ő, mert így nem kell költeni a ruhára. Lilla szinte mindenen akadékoskodott: ez nem tetszik neki, amellé a személy mellé nem akar ülni. Viola anyukája, Hajni pedig nem nézte jó szemmel nászasszonya és lányai megnyilvánulását, ezzel terhet róva a menyasszonyra, aki úgy érezte, hogy két tűz közé szorult, és megfullad.
A mindennapi, monoton élet és nehézségek mellett egy nap utazott a metrón, éppen olvasott egy menyasszonyi ruhaszalon prospektust, amikor megjelent előtte egy alak. Viola rá se hederített, bújta tovább a lapokat. A férfi megszólította, a nő meredten maga elé bámult, majd felnézett oldalra. Hirtelen görcsbe ugrott a gyomra, a szíve az idegességtől dübörögni kezdett. Marci előtti nagy szerelme, Vendel állt előtte. Tíz éve nem látta őt, már a harmincat is betöltötte. Akkor meglepetésére a semmiből felbukkant a férfi. Viola félszegen fogadta a köszönést. Még két megállót utazott, majd felállt, és az ajtóhoz sétált, miután pár szót váltottak. Leszállt a járműről, majd Vendel csatlakozott hozzá.
A kapcsolatuk azért ért véget, mert a volt szerelme külföldre költözött a családjával. Együtt sétáltak egy parkig. Vendel felajánlotta, hogy meghívja egy kávéra, amit Viola vonakodva, de elfogadott.
Másfél órán át beszélgettek, Viola jókat nevetett, sikerült kiszakadnia a rá nehezedő nyomás alól. Mesélt a vőlegényéről, hogy készül az esküvőjére, de ennek bántó részleteiről ekkor nem beszélt.
Kiderült, hogy Vendel volt házas, de elvált, és visszaköltözött, mert hazavágyott.
A kávézás után Viola hazatért. Mikor Marci kérdezte, merre járt, mesélte, hogy egy kedves, régi ismerőssel beült meginni egy kávét. Nem titkolta, hogy férfival volt, de nem mondta el, hogy Vendellel találkozott. Ez némi bűntudatot okozott, és fullasztotta, de elhessegette, mert úgy vélte, hogy nincs jelentősége.
De már ekkor érezte, lesz jelentősége, mert Vendellel újra beszéltek, összefutottak napi szinten. Néhány hét leforgása után Vendel elmondta, hogy nagyon bánja, hogy annak idején kiköltöztek Hollandiába, és hátra kellett hagynia Violát, pedig nagyon szerette.
Viola tizenhat éves volt, amikor összejött az akkor tizenhét éves Vendellel. Három évig voltak együtt, amikor véget ért a szerelmük a költözés miatt.
Két év egyedüllét után találkozott az egyetemen Marcival, és utána összejöttek, majd tíz év kapcsolat után az esküvőre készültek, de Vendel visszatérése, a sors kerekének furcsa forgása mindent más irányba terelt.
Elbizonytalanodott a kapcsolatában, az esküvőben, a jövőben. Erről Viola az anyukájának és húgának, Vivinek mesélt. Hajni nem értett egyet a bizonytalansággal, kedvelte leendő vejét, ezért neheztelt lányára, hogy elbizonytalanodott. Egyedül Vivi értette meg Violát, és ő azt mondta neki, hallgasson a szívére.
Viola rengeteget sírt, szomorú lett. Titkolta Vendelt, érzései kezdtek újra lenni iránta, miközben a jól megszokott biztonság és a szeretet, a támogatás ott volt Marci képében, a nehéz és drámai családi háttérrel.
Már csak egy hónap volt hátra az esküvőig, miközben Vendel négy hónapja érkezett meg a menyasszony életében, mint egy forgószél. Tudta, bárhogy is dönt, nehéz lesz, mert valakinek fájni fog. Vagy Vendelnek, vagy neki, vagy Marcinak – és ezzel együtt mindenkinek.

Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!
További hasonló novellák a Szerelmes témából: