Borgőz és orgonaillat

Irma meghúzta a borosüveget és letette az üvegasztal szélére, éppen csak le nem esett róla. A porcicák mellett többnapos ragacsos alkoholcsepp piszkította be a szebb napokat megélt, fémlábakon álló asztalt. Régóta már saját magát sem tisztogatta, nemhogy környezete tisztán tartására lett volna gondja. Mostanában minden este kiürült egy újabb borosüveg, amit nem dobott a szemetesbe, így már a nyolcadik üveg sorakozott rajta, kettő pedig az asztal alatt pihent. A reggel többnyire kedvenc helyén érte, elnyűtt fotelében, amiben este elszunnyadt az alkoholtól. Amikor felébredt a kábulatából utált tükörbe nézni. Kereste a régi arcát, de hiába nézett a tükörbe, sehol sem találta. Egy alkoholista, züllött nő képe nézett vissza rá. Utálta a tükörképét. Kereste a szája körüli kis lyukakat, régen ott volt, amikor mosolygott, kereste a szemében fiatal korában még csillogó fényt. Sápadt, beesett, ráncos arcától sötétben talán megijednének a gyerekek, olyan csúnya lett mostanára.

Jóska tegnap este kikergette a disznóólba, megmondta neki, hogy részegen nem aludhat a házban. Pedig ő sem volt színjózan, de még így sem tűrte meg maga mellett az asszonyt. Annyira megutálták már az elmúlt évtizedek alatt egymást, hogy mindketten már csak egymás halálát várták. Annyi emberség azért még szorult Jóskába, hogy az utcára nem tette ki hites feleségét. Valahol érezte, hogy ő is tehet róla, hogy idáig jutott valamikor szeretett arája. Sohasem volt hozzá kedves, csak addig a néhány percig, míg megkapta tőle azt, amit akart az ágyban. Utána belerúgott, mint a kutyába. Csak azért, mert ilyen rossz természete volt. Lealázta a sárga földig. Első alkalmakkor nem tudta mire vélni a felesége, hogy miért kapja ezeket a szidalmakat, amiket szerinte egyáltalán nem érdemelt meg. Csendben végighallgatta őket és hallatlanná tette. Nem kérte ki magának, hogy őt ilyen szavakkal ne illesse. Aztán próbált kapálódzni, de már nem jutott vele semmire. Mindennapossá váltak a szócsaták, békesség nem volt otthonukban.

Meleg májusi este volt, amikor annak idején egymásba szerettek. Orgonabokrok szegélyezték a dombtetőre felvezető ösvényt. A lila szín minden árnyalatában pompázó virágok elbódították az arra járókat. Irma fekete haja lágyan omlott Jóska vállára. Gerlék szálltak fel a bokrokról, amikor a szerelmespár a madarak búvóhelye mellé próbált letelepedni. Készültek egy kis elemózsiával, leterítették a fűre a pokrócukat, kipakolták az ennivalót és falatozni kezdtek. Aztán, ahogy ilyenkor lenni szokott, csakhamar más vágyaik is támadtak. Átkarolták egymást és szerelmes szavakat suttogtak szerelmesük fülébe. Csókcsatájuk akár reggelig is tartott volna ezen a kellemes éjszakán, de várták őket haza a szüleik.

Utcájuk végén egy halványlila, teljes virágot hozó orgonabokor illatozott. Délelőtt, amikor még bírtak járni a lábai Irmának, odatámolygott a bokorhoz és szedett egy csokorra valót magának. Otthon egy régi kicsorbult szájú vázát talált csak, amibe beletette a virágot. Beállította a bűzlő borosüvegek mellé az asztal közepére. No, szép látvány! – gondolta magában. – Igazi csendélet. Ilyent érdemlek? – tette fel magának a kérdést már sokadszorra. Nem tudott válaszolni még magának sem. Régen elromlott már minden, észrevétlenül, csendben. Az üvegek és a foltok szaporodtak az asztalon, valamikori búzakék szemei kezdtek üvegessé, színtelenné válni. Nem élet ez így már, csak pokol és szenvedés. Sehol egy boldog perc, csak az örökös harc és megaláztatás. Félig öntudatlan állapotban volt már Irma, amikor eszébe ötlött a megváltó gondolat. Ha most csuklójával megérintené a kicsorbult váza száját és erősen végighúzná rajta, akkor holnap már nem kellene szenvednie a férjétől és saját magától sem. Micsoda gondolat, ez megvalósítást kíván. Szerencséjére vagy inkább szerencsétlenségére nem kellett senkitől búcsúznia. Fiai rég elfordultak tőle alkoholizmusa miatt, szülei már nem éltek, testvéreivel nem tartotta a kapcsolatot. Itt a ragyogó alkalom, ami megoldást jelenthet számára.

A küszöb alatt vékony piros csíkban szivárgott a vér az előszoba kövére. Hajnalban a férje talált rá. Soha nem szokott benézni hozzá mielőtt munkába indult, de most muszáj volt benyitnia a vér láttán. Irma negyvenhat évet élt. Senki sem siratta meg.