Tavaszváró

Tüskéim élesednek,
nincs már helye többnek,
szirmaim bársonyosak,
ne félj tőlem, simogass meg!

Ezt gondolta sárga rózsa,
szemeit ő le-le hunyta,
álmodozott napsütésről,
harmatcseppről, édes mézről.

Akárhányszor erre gondolt,
szíve mindig majd kicsordult,
víg örömöt, boldogságot
napról napra ő sugárzott.

Aki csak reá nézett,
nem kívánt más ékességet,
felvidult az egész napja,
rózsaillat fogva tartja.

Eljött az éj borongósan,
szélvihar fújt mélabúsan,
megpihent a nemes virág,
tél idején tavaszt kiált.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.