Tolvajok

Kicsi sovány öregasszony botorkált a Népszínház utcában, az egykori Csokonai mozi előtt. Kezében kis szatyor. A szemerkélő eső ellenére, régimódi, hosszú esernyőjét nem nyitotta ki. Inkább rátámaszkodott, mint egy botra. Hirtelen megszédült, elesett. Szatyrából néhány szem mogyoró és almák gurultak szét a sáros járdán. A következő pillanatban hárman vették körül. Középkorú férfi harcsabajusszal, duci nő, meg egy húsz év körüli fiú. Hasonlóságuk elárulta, egy család.
– Jöjjön, mamka. Segítünk – mondta az idősebb férfi rekedt, szétcigarettázott hangon, s összekapkodta a szétszóródott holmit.
– Hazakísérjük, nehogy megint elessen. Messze lakik?
– Csak itt a Víg utcában. Köszönöm. Maguk olyan rendesek.
Amíg lassan ballagtak az apa suttogva odaszólt a nőnek.
– Megcsináljuk a vénasszony lakását. Tudod, ahogy szoktuk. Tarts szóval, addig mi körülnézünk és lelépünk a cuccal.
Kopott, sötét, macskaszagú lépcsőházra nyílt a nehéz kapu. Kinyitva a földszinti lakás ajtaját, nehéz, dohos szag csapta meg az orrukat. Az öregasszony otthona két helyiségből állt. Egy szoba és konyha. A kicsi ablakok olyan szűkmarkúan engedték be a fényt, hogy nappal is lámpát kellett gyújtani. A szobában viharvert, sötét bútorok álltak, az ajtóval szemben a falon feszület függött. Két oldalán fényképek. Az egyik esküvői, a másikon a vőlegény mosolygott huszáregyenruhában. A sarokban állványon, paróka lógott kissé félrecsúszva. Az öregasszony elkapta a nő pillantását.
– A kemoterápia – mondta s levette a sapkáját.
Teljesen kopasz volt. Ekkor vették észre, hogy vérzik a keze.
– Üljön le mamka, mindjárt bekötöm – tüsténkedett a nő.
A konyhában megnyitotta a csapot, hogy megnedvesítsen egy törülközőt. A víz cérnaszálnyi sugárban csordogált.
– Elzárták a vizet? – kiáltott be szobába.
– Nem tudtam kifizetni a számlát.
Ez alatt a két férfi alaposan körülnézett. Még a hűtőt is kinyitották. Üres volt.
– Ide hiába jöttünk – suttogott a fiú.
– Látom – sóhajtott a férfi és megvakarta a fejét.
Kis töprengés után egy köteg pénzt vett ki a zsebéből.
– Itt egy húszas – adta oda a fiának. – Menjél le a közértbe és vásároljál be az öreglánynak. A blokkot hozd el, a visszajárót kérem.
A fiú néhány perc múlva visszajött. Apja belenézett a szatyorba.
– Eszeden vagy, Sanyika? Sört és pálinkát hoztál ennek az öregasszonynak?
A másik csak vigyorgott és megvonta a vállát.
– Menjél szépen vissza – magyarázott türelmesen az apa –, és kaját vásároljál. Érted? Kaját.
Mire a fiú másodszor is visszaért, anyja bekötötte az öregasszony kezét.
Most megyünk, mamka – szólt a férfi. – De holnap eljövök és megnézzük azt a számlát.
Ahogy behúzták maguk mögött az ajtót, rég nem érzett melegség járta át őket.
– Talán a legvégén majd beszámítják – morogta az asszony és keresztet vetett.