– Anyácska, kérlek, válaszolj a kérdésemre! Nekem miért nincs testvérem? – nyaggatta Panni az édesanyját egy borongós téli estén a cserépkályha padkáján ülve, és egyre szorosabban simult anyja meleg testéhez. – Mindkét barátnőmnek van az iskolában testvére, csak nekem nincs. – Tudod, kislányom, mi így vagyunk egy család: apa, anya és te. Úgy gondoltuk édesapáddal, hogy azért nem lesz testvéred, hogy mindent meg tudjunk adni számodra, amit csak szeretnél, és sohasemmiben ne legyen hiányod. – válaszolta anyja, de érezte, hogy ez a magyarázat még további kérdéseket fog felvetni. Így is lett. – De Anya, nem érted? Én testvért akarok! Mit érek vele, ha mindenem megvan, csak a legfontosabb hiányzik, amit szeretnék? – erőszakoskodott tovább a gyermek. – Figyelj ide, Kicsikém! A…Tovább olvasom…
„Mikor megtaláljuk életünk párját, kivel összeforr a sorsunk, gyakran kapjuk magunkat azon, hogy már mindenki a baba érkezéséről beszél. Aztán mikor eldöntjük, hogy igen, mi szeretnénk végre egy teljes család lenni, az élet néha még tréfál. Mert hát ugye egy baba nem mindig jön egyből… néha kell neki egy kis idő. De mikor az első pozitív terhességi tesztet tartod a kezedben, hirtelen elfog egy érzés. Egy olyan érzés, amit azelőtt még soha nem éreztél. Hisz egyszerre vagy boldog, és közben pedig rettegsz.” Az első terhességem eleje nem volt zökkenőmentes. Egy vérrögöt diagnosztizáltak a méhemben. Ha belegondolok, ilyen kifejezésről még soha nem hallottam, orvosi nyelven „hematóma”. Hála Istennek a magzat alatt helyezkedett el, így körülbelül a tizedik terhességi hétbe érve az orvos…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Ömlött az eső. Harry Wright egymás után szedte lépteit. Igyekezett minél előbb odaérni a Hairwood Street 25-be. Nem igazán azért, hogy minél kevésbé ázzon el, hanem inkább amiatt, hogy a munkáját elvégezhesse. Szerette, amit csinált, és elmondhatta magáról, hogy ő volt Banbury egyetlen fotósa. Mai szemmel nézve furcsán hangozhat mindez, de 1912-ben még nem volt olyan mértékben elterjedve a fotográfia, mint manapság. Lassan odaért a korábban megadott címre. Belépett a kapun, mely nem volt bezárva, majd bekopogott az ajtón. Rövidesen ajtót nyitottak. A ház ura, William Keynes, kezet nyújtott. – Üdvözlöm, Mr. Wright! Kerüljön beljebb! A fotós belépett, levette kalapját, a házigazda készségesen folytatta: – Helyezze kabátját és kalapját a fogasra! A fotómasináját és minden egyéb…Tovább olvasom…
Kint nagy pelyhekben hullott a hó, a kandallóban pattogott a tűz. Friss kalács és kakaó illata terjengett az aprócska szobában. A karosszékben pihentem. Téli szünet volt, így nálam voltak az unokák napközben. A gyerekek kérlelni kezdtek. – Nagyi, kérlek, mesélj nekünk! Meggyújtottam egy gyertyát, mert a régmúltról meséltem, és úgy gondoltam, így jobban el tudják képzelni, milyen volt, amikor én voltam kisgyermek. Akkor még gyertya világított lámpa helyett. Az apró gyermekek körém ülve hallgatták a mesét. – Egyszer volt, hol nem volt… Annyira belemélyedtünk a mesébe, hogy észre sem vettük, amikor a szülők megérkeztek. Amikor odanéztem a gyermekemre, szemében egy aprócska könnycsepp csillogott. Felidézte, amit látott: saját gyermekkorát, amikor a mesét neki…Tovább olvasom…
Violában egyre nőtt a nyomás, a bűntudat és a boldogtalanság. Menyasszonyi ruha próbájának végső simításainál a tükörbe nézve hullani kezdtek keservesen a könnyei. Hajni és Vivi izgatottan összenéztek. Az édesanyjuk nagyot sóhajtott, miközben az orrnyergét kezdte masszírozni ujjaival. Vivi odament testvéréhez, és átölelte őt. Nem szólt semmit, a csend többet mondott bármilyen mondatnál vagy vigasznál. Miután végeztek, hazafelé Viola a város hatalmas épületeit, üzleteit nézte. Gondolataiba merengett, míg a némaságot édesanyja törte meg. – Remélem, hogy esküvőd napjára megnyugszol, Viola! A magad nyugalma érdekében felejtsd el Vendelt, ő már a múlt… Viola könnyes szemekkel édesanyja felé nézett. – Anya… Az édesanyja fújtatott egyet. – Gondolj bele, hogy idáig milyen csodás…Tovább olvasom…
A férfi – akin nem mellesleg meglátszottak az évek, hiszen még csak alig múlt el harmincöt éves, és már jórészt sokszor meggörnyedt vállakkal, kicsit bicegőn és sántikálva járt-kelt munkahelye és otthona között – nagyon tudott haragudni magára, amikor képtelennek mutatkozott parancsolni fel-feltörő, robbanással fenyegetőző indulatainak. Mintha amikor nagyon mérges és bosszankodó volt valami miatt, ami éppen aznap nem sikerült úgy, ahogy elsősorban azt saját magával szemben cinikus, szigor-kemény következetességgel megkövetelte, egyszersmind óhatatlanul is muszáj volt találnia egy alkalmas bűnbakot, akin jelképesen levezetheti kisebb-nagyobb dühkitöréseit és szarkasztikus, kiábrándult társadalmi bölcseleteit. Ugyanis Károlynak mindenről megvolt a saját maga jól bevált és…Tovább olvasom…
Mahagóni fával füstölt, szarvasgombás pakisztáni tintahal salátaágyon, aperol spritz és marhavelős pirítós is volt az asztalon, egy olyan falusi házban, melynek lakói még nem jártak a földút végén, ahová a vonat is GPS-szel megy, ahová a gólya is átszállással hozza a gyereket. Mégis, jönnek a rokonok Pestről, valamit villantani kell nekik, még a végén azt hiszik, ezek nem emberek, ezek nem ismerik a valóságot, ezek engedtek a mátrix csalfa bűvészmutatványának, és a való világot csak a tévéből ismerik. Egy ember azonban mégis járt a földút végén, noha gyalog, s onnan a hat tizenkettes busszal megy be a városba, hiszen oda jár középiskolába. Ő Lili, akinek a születésnapját ünneplik ma. Ő sem érti, mire ez a nagy felhajtás. Rendben van, egyszer tizenöt éves az ember, ha kétszer, az már…Tovább olvasom…
Szülei nagyon szépen nevelik egyetlen kisfiúkat. Bár tévét nem néznek, az náluk nincs is… mégis Andris nagyon sok szép verset, éneket, mesét ismer. De nem csak ismer, nagyon szépen szaval, még szebben énekel, és felépített egy mesevilágot is Lító országaként. És közeledett a nyár… Hogy Andris napjait ne töltse a kis szobája négy fala közt, nyári táborokban gondolkoztak a kisfiú részére. Reggel vitték, délután hozták. Az egyik táborozás már öt napos és állandó ottlétes volt. A szülők annyira izgultak, hisz első alkalom volt, hogy gyermekük nélkül maradtak, aggódtak is, és még beszélni sem tudtak vele. A megegyezés a felügyelőkkel az volt, hogy minden nap videót, sms-eket küldenek a szülőknek. Minden hiába, a hiány, Andris hiánya nagy űrt hagyott a szívükben. Nem volt kit…Tovább olvasom…