16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A fiatalember fásultan bámulta a televízió képernyőjét. Hónapok óta semmi sem érdekelte, kikapcsolta a készüléket, és kibotorkált az erkélyre csak úgy megnézni a térpanorámának becézett főváros részletét. A jellegzetes Duna mintha szándékosan ketté akarta volna szelni a Margit-szigetet, akár az érett dinnyehéjat. „Jellemző!” – gondolta. Már a Margit-szigetre sem mehet az ember csak úgy a kedvére sétálni, vagy épp bámészkodni, hiszen hemzseg az alkalmi sport- és fitneszmániások gyülekezetétől. Aztán olyan újdonsült, főként sztáranyukákkal volt tele, akik előszeretettel szenvedtek megfelelési és bizonyítási kényszerekben. Elvégre hogy nézett volna ki, ha egy kétgyerekes bombázó anyuka nem fér bele a nyár kezdetén a vadiúj bikinijébe, mely előnyösen megmutatja hasizmát és egzotikus…Tovább olvasom…
Az Úristen a kutyákat jókedvében teremthette. S mikor lemennek a földre az emberek közé, előtte Szentpéter begyűjti szárnyaikat. No, nem végleg! Csak míg odalent vannak. Nem járja az, hogy láthassa mindenki angyali mivoltukat. Azt ki kell érdemelni. Egy kutya maga választja ki gazdáját. Néha több személyt is egyszerre. Nem is olyan ritkán, mint hinnéd, egy egész családot örökbefogadó égi tüneményként ragyog odalent a földön akár csak egy sziporkázó fényeibe öltözött üstökös, tündöklő sugaraival beragyogva életeket. S mint ahogyan maga választotta ki, kivel és hol élje le földi létezését, úgy maga választja ki azt is, kivel ossza meg halálát. Mi, abban a szerencsében részesülhettünk, hogy Néró minket választott. A mi családunk tagjává vált, akit a mai napon el kellett engednünk, hogy…Tovább olvasom…
Hópihe a macskánk középkorú, fehér cica volt. Azt hiszem, elég lusta macska. Szeretett a szobában pihengetni. Az biztos, hogy soha egy egeret sem fogott a háznál! Anya és apa második nászútra utazott, anya szerint most volt rá pénzük. Engem a nagyi „gondjaira” bíztak, hogy vigyázzon rám. Nem igazán értettem, miért is vagyok én „gond” a nagyinak, miért is kell rám vigyáznia, hisz már harmadikos vagyok, és példás a magatartásom! A nagy készülődésben valahogy Hópihe kimaradt a „Mit is kell még tenni?” listánkról. Ott felejtettük a lakásban. Később rájöttem, hogy ennek két oka is lehetett. Az egyik, hogy most is szép csendben szunyókált, fel sem tűnt senkinek, hogy ott van. A másik oka pedig, hogy egyszerűen elfelejtettük, de azt gondolom, hogy ez anya és apa dolga lett volna, hisz ők a…Tovább olvasom…
A Hold ma éjjel is szokásos vándorútját járta az égen. Útközben kíváncsian le-lenézett a Földre, a szinte nappali fényben fürdőző városokra, és a kevésbé kivilágított falvakra. Egy sötétségbe burkolózott falunál kicsit tovább időzött. Sok mindent nem látott, mert csak az utcai lámpák gyenge fénye hunyorgott, és a kémények fehér füstje gomolygott a hideg éjszakában. A hosszú téli estéken korán nyugovóra tértek az emberek, csak egyetlen ablakból szűrődött egy kevés fény a sötétségbe. Óvatosan közelebb hajolt, hogy meglesse, miért van még világos a csipkefüggöny mögött. Boldogan elmosolyodott, mert ritkán látott ehhez hasonlót. Gyönyörű, barna csempével kirakott, padkás cserépkályha uralta a szoba egyik falát. A tűztérüveg ajtaja mögött vörösen izzott a parázs, méretes fahasábokat öleltek…Tovább olvasom…
A gyönyörű nő, akin minden túlzottan tökéletességszámba ment talán jobban hallgatott saját baráti körére, mint saját magára, és ez hosszú távon bizony-bizony megbosszulta magát. Legutóbbi párkapcsolata nem is igazán értette, hogy is mehetett tönkre, hiszen úgy érezte nagyon boldogok együtt, és körüllengte őket az a bizonyos titkos, harmonikus kiegyensúlyozottság, mely csak az igen-igen kivételes, igazi párokat jellemzi. Volt expasija olimpikon kajakos volt, és nem volt olyan magazin, reklám, vagy újság, ahol fel nem bukkant volna díjnyertes, hófehéren vakító milliókat is megérő műmosolya. Ő pedig gyönyörű, modellalkatú nőként jóformán bármit megtehetett, amit csak szeretett volna, hiszen mindenki egyedül csakis az ő kívánságait, óhajait leste. Kivált a mostani pénzsóvár világban ez…Tovább olvasom…
Ha csupán átlagos vagy netán még azalatti gyereknek születik az ember fia lánya, akkor gyakran érezheti magát kevesebbnek azokhoz képest, akik indokolatlanul széles vigyorral vagiznak a hülye osztályfőnöki dicséreteikkel meg okleveleikkel, és akiket már kínosan ömlengős nyáladzás közepette sztárolnak a folyosókon. Mert ugye a kedves oktatók nem azt karolják fel, aki tz előtt hat héten át látástól mikulásig matekozik, hogy egyáltalán egy kettest vagy jobb esetben hármast összeszenvedjen, nem, inkább azokat sztárolják egótúltengésig, akik a szerencsés genetikának köszönhetően kisujjból kirázzák az összes létező túlbonyolított rákombákomot, amit jobb dolog híján tudomisénmilyen illuminált állapotban valaha világraokádott pár unatkozó önjelölt okostojás. Oké Norbi, mély…Tovább olvasom…
Azt gondoltam, hogy csúnyább leszel. De nem. Sármos arcodon semmit sem csúfított a halál. Mimikai ráncaid még most is jól állnak neked, az idő és a dolgos évek által vésett redők nem ártottak semmit a kinézetednek. Talán egy kicsit sápadtabbnak tűnsz, de ez természetes ebben a helyzetben. Mindig így néztél ki ifjúkorod óta. Hosszú évek óta nem láttalak, most meg itt sírok fölötted fekete ruhában. Te meg, mint egy vőlegény kimosakodva, fehér ingben, öltönyben lehunyt szemmel alszol. Pedig az öltöny nem volt a kedvenc ruhadarabod. Amire először emlékszem rólad, az a szemedben bujkáló cinkos mosolyod volt. Gyermekként talán még szerelmes is voltam beléd. Csak az tartott vissza, hogy be is valljam neked, hogy rokoni szálak fűztek hozzád. Méghozzá elég közeli, a nagybácsikám voltál. Apám…Tovább olvasom…
Apámnak először egy régi, kimustrált moszkvicsa volt, amire annyira vigyázott, és amit úgy karbantartott, mintha csak éppen akkor gördült volna vele ki boldog tulajdonosként a szalonból. Típusmódosításra – legalábbis egyelőre –, bele se gondolt, hiszen anno a szocializmusban tilos volt egy egyszerű melósnak csak úgy ukkmukkfuk cserélgetni ezt, vagy azt az adott autóján, ha épp nem tetszett bármelyik alkatrész is. Később aztán következett a vajszínű Skoda 1200-as, amire még én is emlékszem, és ami – már ha az ember jócskán a gázra lépett, és elérte a 100 km/órát – szinte azonnal reszkető kormánnyal szét akart esni. Anyám akkor lehetett huszonegy, amikor januárban összeismerkedtek, és későbbi történetekből pontosan rekonstruálni lehet azt, hogy apám, akárcsak a legtöbb csőlátású emberek…Tovább olvasom…