16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Minden nap, minden veszekedés, szorított rajta egy kicsit. Csengettek, Öcsi szaladt. Az ajtóban a platinaszőke Klaudia, a Barbiek egyik oszlopos tagja állt. Először megdöbbent a kisfiú kerek arca, húzott szeme láttán. Aztán kibukott belőle a nevetés. – Pitypangot, izé Ginát keresem. – Gida, a szobában van és sír – mondta a gyerek, rekedt, mély hangon, úgy artikulálva, mintha gombócok lennének a szájában. – Akarod, hogy megmutassam? Gyere. Kézen fogta Klaudiát, és bevezette. A lány az ágyon ült kisírt szemekkel, duzzadt, piros orral. A vendég alig leplezett fitymálással nézte a szoba két felét elválasztó polcot, a kopott bútorokat. Láthatóan kémkedni jött. – Kölcsön adnád a magyar könyved? Elhagytam az enyémet, és tudod, holnapra meg kell tanulni azt a verset. – Persze. De melyik…Tovább olvasom…
– Ügyes vagy! Csak így tovább, és holnap elmegyek veled a meccsre – mondta olyan hangsúllyal, mintha jutalomfalatot adna a kutyának. – Nem szükséges. Színházba megyünk. A lány ragyogó mosolya kissé megfakult. Ekkor érkezett Klára. Félénken biccentett, de nem jött közelebb. Délután, szokás szerint egyedül ült a menzán, a lúzerasztalnál a szemetes mellett. Legnagyobb megdöbbenésére Dani telepedett mellé. – Azt hittem a suliban para, ha szóba állsz a Madárijesztővel. A fiú csak legyintett. – Klára – ízlelgette a szót. – Nagymamanév. Lejárt a szavatossága. – Kösz. Te aztán tudod, hogyan kell bókolni egy lánynak. Amúgy tényleg az. Anyám, a példaképe, Tolnay Klári után adta. – Örülj, hogy nem Gobbi Hilda a példaképe – vigyorgott Dani. – A Klára is gáz, de a Hilda lenne a vég. Az…Tovább olvasom…