A főorvos szigorú koleszterinmentes diétás kosztot rendelt el, és semmi szénhidrátot, míg az édességek élvezetét is szigorúan kerülnie kellett, pedig barátnője istenien tudott mézes zserbót készíteni, gyermekkorának nagy kedvencét. – Hát, kedves tanár úr! Ez bizony koszorúér-elzáródás, de ha betartja az utasításokat, egészen nyugodtan elélhet akár száz évig is! – közölte vele a főorvos bizakodva. A kórházba később meglátogatták érettségizős tanítványai is, akiket látszólag nagyon megviselt a váratlan fordulat, mely szeretett és kedvenc tanárukkal ennyire meglepetésszerűen megesett, és főleg a vadóc, piercinges lány volt nagyon kibukva, és még egy nagy könnycseppet is sikeresen elmorzsolt az egyik tenyerében, mint aki nagyon aggódik amiatt, hogy egy tehetséges embert el kell…Tovább olvasom…
Valamiért mostanában csak sírni volna kedvem. Nem is sírni, zokogni. Megtisztulni. Őszintének lenni magamhoz és másokhoz is. Mert csak mismásolás folyik. Képmutatás képmutatóknak. Közben óriási az űr, mindenhol, nem látom a kiutat. Van kiút egyáltalán? Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy a könnycseppet megteremtette. Nem tudom, mi lenne velem a könnyeim nélkül. Már nem lennék biztosan. Utat törnek maguknak, igazítanak, megnyugtatnak. Velem vannak, segítenek megtisztulni. Választanom kellene. A döntést kimondani nem tudják helyettem. Pro- és kontra az életem. Mérlegre kellene tennem az összes tényezőt. Rendkívül nehéz dolog ez. Talán több bátorság kellene hozzá. Ebből nekem kevés adatott. És több bizalom kellene mások felé. Bár tudom, hogy senki sem dönthet helyettem, de már az is nagy…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A fiatalember fásultan bámulta a televízió képernyőjét. Hónapok óta semmi sem érdekelte, kikapcsolta a készüléket, és kibotorkált az erkélyre csak úgy megnézni a térpanorámának becézett főváros részletét. A jellegzetes Duna mintha szándékosan ketté akarta volna szelni a Margit-szigetet, akár az érett dinnyehéjat. „Jellemző!” – gondolta. Már a Margit-szigetre sem mehet az ember csak úgy a kedvére sétálni, vagy épp bámészkodni, hiszen hemzseg az alkalmi sport- és fitneszmániások gyülekezetétől. Aztán olyan újdonsült, főként sztáranyukákkal volt tele, akik előszeretettel szenvedtek megfelelési és bizonyítási kényszerekben. Elvégre hogy nézett volna ki, ha egy kétgyerekes bombázó anyuka nem fér bele a nyár kezdetén a vadiúj bikinijébe, mely előnyösen megmutatja hasizmát és egzotikus…Tovább olvasom…