„emlékek” – novellák címszó szerint

Írta: Mozef Jemer 📅 2026. 01. 31. 10:57 Dráma ❤️ 2 👁️ 75

Párás homály uralta a kis külvárosi utcát. A napok óta forró aszfaltréteg napnyugta előtt kiadós zuhét kapott, de az nem sokat hűtött a levegőn. A hőmérők ugyan néhány fokkal kevesebbet mutattak, mint az előző éjszakákon, azonban az emberek ugyanúgy izzadtak és szenvedtek, mint addig. A nyitott ablakokon át beszivárgott a kinti fülledtség, így a legtöbben kényszeresen forgolódtak, törölgették magukat az ágyban. 
A kis Charlie is azok között volt, akik még ébren voltak. Hiába járt az idő már hajnali 1 óra körül, nem bírt aludni. Az álmosság elkerülte, vadul kalapált a szíve.
Ritkán kiabált vele ennyire az apukája. Nem volt túl kedves ember, az elmúlt időszakban különösen nem, de ez most mindent felülmúlt.
Történt ugyanis, hogy a kis Charlie elmondta neki, mi érdekli mostanság leginkább…

Írta: K. Barbara 📅 2026. 03. 19. 20:36 Igaz történet ❤️ 0 👁️ 75

Néhány évvel ezelőtt tele voltam energiával, ha egy jó kis kirándulásról volt szó. Elég sok szép helyet láttunk idehaza Romániában. Eleinte Máramaros megye néhány nevezetességét fedeztük fel. Aztán egy ideig a saját megyénket is, Bihar megyét. Az ember nem is gondolná, míg útnak nem indul, hogy a természet milyen apró kis csodákat rejt. Elég volt csak végigsétálni a Boga partján, vagy a Pádis-fennsíkot megcsodálni.
Tudtuk, ha ébred a tavasz, akkor vár a természet.
A férjem (akkoriban még csak jegyben jártunk), én, a testvéreink és néhány barátunk, ez volt a mi kis kirándulós társaságunk.
A kirándulásainkat egy napba sűrítettük, kivéve, mikor sátoroztunk a tőlünk nem olyan messze található Fekete Erdőn. Mennyi csodálatos emlék, rengeteg emlékkép villan be, mennyi nevetés, viccelődés. Az…

Írta: K. Barbara 📅 2026. 02. 05. 22:00 Romantikus ❤️ 2 👁️ 65

Lehetséges-e, hogy egy szerelem évtizedeken keresztül fennmarad? Felülírva az idő múlását?
Hát szerintem igen, harminc évvel ezelőtt a szívemet odaadtam valakinek, és azóta is szeretem. Az első naptól kezdve, egészen az utolsóig.

Tizenhét éves voltam, mikor úgy döntöttem, zongorázni tanulok. A szüleim minden kívánságomat lesték, hisz egyszem lányuk révén soha nem tagadtak meg tőlem semmit.
A zongoratanárom, Radnai bácsi nagyon kedves volt, türelmesen tanított, és mindent lépésről lépésre elmagyarázott.
A napjaim lassan teltek, hisz csak a szombatokat vártam egész héten, akkor jött hozzám Radnai bácsi, hogy újabb leckét adjon. Nagyon hasonlított a nagypapámra, aki már évekkel ezelőtt eltávozott közülünk. Sokat mesélt az unokájáról, Zalánról, aki szerinte pont nekem való fiú lenne…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 10. 14. 21:36 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 51

A tenyér-Aurora Amelia Joplin 
– Mama, itt vagyok… – suttogta Anna, miközben leült az ágy mellé.
A kórházi szoba csendje sűrű volt, csak a légzés ütemes nesze szólt, mint egy halk emlékóra ketyegése. Az idős asszony lassan fordította felé a fejét, ajkán halvány mosoly jelent meg.
– Tudtam, hogy jössz – mondta rekedten – Mindig tudtam, mikor érzed, hogy hívni akarlak.
Anna megfogta a ráncos kezet. A bőre vékony volt, mint a hajnali köd, de a szorítása még most is ismerős, biztos, meleg.
– Emlékszel, mikor kicsi voltam, és mindig a kezedbe kapaszkodtam, ha féltem? – kérdezte halkan.
– Persze, hogy emlékszem – mosolygott a nagymama. – Akkoriban még te voltál a kicsi madaram… most meg én vagyok a te kicsi madarad.
Mindketten elnevették magukat. Az a fajta nevetés volt ez, ami mögött…

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2025. 11. 13. 16:09 Élet ❤️ 1 👁️ 44

Délutáni csendes pihenéskor egyre sűrűbben ölelnek körül az emlékezés gondolatai. Azt mondják, az idő szépít, biztosan így van... Ahogy sokasodik éveimnek száma, az emlékezésben egyre jobb vagyok visszafelé. Jó pár éve, még úgy voltam vele, talán én nem is voltam gyerek. Semmi sem jutott eszembe a korai éveimből. Most pedig, ha a varázsgömbömbe belenézek, a legkorábbi emlékeim is előbújnak. Ezekből szemezgettem párat.
Egy késő nyári napon falunk felett helikopterek hatalmas hangja törte meg a csendet. Pár éves lehettem, (az ötvenes évek végén) és kint játszottam az udvaron. Nagyon alacsonyan szálltak a vasmadarak, és én addig még autót sem láttam, nemhogy helikoptert. Olyan nagyon megijedtem tőlük, hogy féltemben a paprika ágyásban kerestem menedéket. Jó magasra nőhettek a paprikák, mert…

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2025. 11. 12. 17:42 Érzelmes ❤️ 1 👁️ 43

Az asszony hálásan nézett férjére, aki a hintaszékben kényelmesen elhelyezte, majd úgy fordította a széket, hogy a kétszárnyú erkélyajtó üvegén keresztül a kertet láthassa. Kellemes késő őszi délután volt, az égen tündöklő Nap szikrázóan küldte sugarait a földre. A férfi súgott valamit az asszony fülébe, mire az elmosolyodott, és megsimogatta párja kezét. Ő válaszul csókot lehelt a homlokára, és halk léptekkel kiment a nappaliból, hogy a ház körüli teendőit folytassa.
Az asszony egy ideig a kertet figyelte, most nem bosszankodott, hogy a feketerigók jóízűen lakmározzák az amúgy is kevés almatermést. Éhesek szegénykék, nekik is kell a táplálék – gondolta magában. Már rég le kellett volna szedni, de ez a váratlan betegség teljesen felborította az elmúlt napokat…
A napsugarak mintha csak…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 02. 17. 17:11 Érzelmes ❤️ 3 👁️ 38

Egy csendes őszi délelőtt kezdődött az egész. Laura kapával próbálta eltüntetni az elvonuló forró nyár tékozlását a virágoskertben. Kidőlt kardvirág gyökerei, megcsonkított rózsabokor, elszáradt levendulabokrok, mind-mind azt várta, hogy rendezettebbek legyenek a soraik és végre megigazítva, szellősen várhassák az enyhet adó őszt. Selymesen sütött a Nap, csiklandozta, de már nem égette fel a bőrt. A lugas felől finom borszőlő illata szállt a kiskert felé.

Ilyen csendes, tiszta napokon sokféle gondolat megfordul az ember fejében. Üde szép emlékek és mélabús gondolatok jönnek elő a szív rejtekéből. A gyerekkort fátyol borítja, rég lezárult időszak már. Az ifjúság szent pillanatai pillangó módjára rebbentek el, már csak foszladozó emlékképek derengenek néha fel róla. Tényleg olyan…

Írta: Gyurkó Mónika 📅 2025. 12. 19. 10:47 Filozófikus próza ❤️ 1 👁️ 33

Luca napja van. Teljesen felesleges lenne Luca széket faragni, mert ebben a kiszámíthatatlan, szomorú és légvédelmi szirénáktól harsogó országban már nem akarom a jövőt látni. Belefáradtam az emberi hatalom oly mély kapzsiságába, mely kiűzte belőlem az élni akarás vágyának legkisebb írmagját is. Mivé lett az az emelt fővel járó úr, mely egykoron voltam, kit utolsó leheleted végéig hűen szerettél? Hová lettek a végtelen hosszú beszélgetéseink azon a kopott padon, melyen úgy szerettünk ülni a magas fák árnyékában? Minden tovatűnt, elillant, ahogy az évek is, mind egy szempillantás alatt vesztek a semmibe, visszahozhatatlan. Elillantak a veled töltött gondtalan és fiatal napjaim, melyben csónakáztunk az öreg Tiszán. Mit nekünk Balaton? Ültél szorosan mellettem a szép csipkés ruhádban…