Kirándulásaink emléke

Néhány évvel ezelőtt tele voltam energiával, ha egy jó kis kirándulásról volt szó. Elég sok szép helyet láttunk idehaza Romániában. Eleinte Máramaros megye néhány nevezetességét fedeztük fel. Aztán egy ideig a saját megyénket is, Bihar megyét. Az ember nem is gondolná, míg útnak nem indul, hogy a természet milyen apró kis csodákat rejt. Elég volt csak végigsétálni a Boga partján, vagy a Pádis-fennsíkot megcsodálni.
Tudtuk, ha ébred a tavasz, akkor vár a természet.
A férjem (akkoriban még csak jegyben jártunk), én, a testvéreink és néhány barátunk, ez volt a mi kis kirándulós társaságunk.
A kirándulásainkat egy napba sűrítettük, kivéve, mikor sátoroztunk a tőlünk nem olyan messze található Fekete Erdőn. Mennyi csodálatos emlék, rengeteg emlékkép villan be, mennyi nevetés, viccelődés. Az esti tábortűz, rémtörténetek, melyektől egész éjjel alig mertem aludni, na meg egy-egy hirtelen felkerekedett zivatar. Kőrösrév, Vársonkolyos, megannyi csodát rejtenek. A sziklafalak, vízesés és a mély, sötét barlangok, melyek visszhangjai magukhoz hívják az arra kiránduló embereket. Aranyos-völgy, Felsőgirda kicsit segít fel eleveníteni azt, hogy télen milyen is szánkóra ülni.
Felsőgirdán láttam eddig életem legszebb vízesését.

Számomra talán a legkülönlegesebb kirándulás a székelyföldi volt. Meglátogattuk a Gyilkos-tót, amitől tényleg eláll az ember szava. Két helyre vágytam már nagyon hosszú idő óta. Egyik vágyam volt, hogy lássam a Békás-szorost. Égig érő sziklatömbök ölelésében egy varázslatos, kacskaringós úton az ember szája tátva marad. Akkor azt hittem, ettől talán nincs is szebb..
Néhány év múlva, épp terhes voltam az első kislányommal, mikor újra elmentünk Székelyföldre a férjemmel, a testvéremmel és a menyasszonyával.
Picit messzebbre merészkedtünk, mint az első alkalommal. Míg először Hargita megyét fedeztük fel, másodjára Kovászna megye volt az egyik cél. Útközben is mesés helyeket láttunk. Megcsodáltuk Kolozsvár gyönyörű fényeit, a Tordai-hasadékot (bár csak a távolból), Segesvárt és a Drakula-kastélyt is.
Egy Ozsdola nevű településen szálltunk meg, a szállásunk igen kellemes volt. Éppen egy erdő mellett, és az udvaron egy kis patak csordogált. Az első napon a Szent Anna-tót néztük meg, melynek szépségétől csak a legendája szebb. Az oda vezető út picit hosszú volt, de minden méter megérte, az a látvány, ami fogadott, egyszerűen gyönyörű. Visszafelé az erdei ösvényt használtuk, ami tényleg csodás volt, de végig azon izgultam, hogy nehogy szembe találkozunk egy medvével.
Másnap nagyon korán keltünk, hisz az aznapi úticél körülbelül 250 kilométerre volt a szállásunktól, és ami tényleg szívem legnagyobb vágya volt. A Vidraru-gát és a hozzá tartozó tó, illetve a Fogarasi út. Szeben megyében indultunk fölfelé a hegyek közé, és mire végigautóztuk a Transzfogarasi utat, Brassó megyében találtuk magunkat.
Egész úton roppant türelmetlen voltam, hisz már jó pár éve vágytam arra, hogy végre megcsodáljam élőben. Néhol sor volt, néhány kis medvebocs és az anyukájuk feltartották a forgalmat. A kocsiból mi is megcsodáltuk őket, voltak tőlünk bátrabbak is, és ki is szálltak.
Mikor először pillantottam meg a Vidraru-gátat, szó szerint elállt a lélegzetem, olyan hatalmas volt. És a tó, mintha egy festményt néztem volna. A vize égszínkék, és a tó partján lévő fák csak még szebbé tették. Mindenhol bazárosok, idegenvezetők és hatalmas tömeg sorakozott.
Végül továbbindultunk, először csak sötét színű óriási fenyvesek kísértek sok-sok kilométeren keresztül, de aztán olyat láttunk, amire nem volt egyikünk sem felkészülve.
Hatalmas hegyek, melyek a felhőket érik és egy égbe nyúló szerpentin. Már alulról nézve is félelmetes volt, de egyben mégis izgatott voltam, mivel tudtam, hogy hamarosan 2050 méter tengerszint feletti magasságból csodálhatom a tájat.
El sem tudtam képzelni, hogy létezik ilyen friss levegő, mintha egy másik világba léptem volna át. A hegyek közt több tó is megtalálható, de mi csak a Bilea-tavat tekintettük meg, mivel közel volt. Mikor letekintettem abból a magasságból, a felfelé tartó autók annyira parányinak tűntek.
A rengeteg ember ellenére szuper élmény volt. Egyszer mindenkinek meg kellene néznie, teljesen feltölti adrenalinnal a szívet és az elmét.
Az utolsó napunkat egy rövid kirándulással töltöttük az Ika váránál. Egy kedves kis vár, hát már annyira nem is emlékszem az érzéseimre és gondolataimra. Borzasztó fáradtak voltunk mind és elég meleg lett az utolsó napon. Így hamar vissza is mentünk a szállásra pihenni és készülni a hazautra.

Számomra ezek gyönyörű emlékek, jó visszagondolni rájuk. A kedvenc emberekkel, a legszebb helyeken minden szép és csak szebbé teszi az, hogy együtt vagyunk és remek a társaság.
Ezeket az élményeket akarom, akarjuk átadni a lányainknak is. Egy közös kirándulás, nagyszerű élményekkel többet ér bármilyen drága ajándéknál.