„érzések” – novellák címszó szerint

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 08. 21. 13:49 Önismereti ❤️ 0 👁️ 24

Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illatként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 17. 04:25 Misztikus ❤️ 1 👁️ 25

Senki sem tudta pontosan, mikor került oda; a falu szélén, a régi híd alatt egyszer csak ott feküdt egy arannyal teli zsák, mintha valaki odatette volna, vagy mintha mindig is ott lett volna, csak eddig nem vették észre. Az emberek megálltak előtte, de hamar továbbmentek — volt, aki félt tőle, volt, aki nem hitt benne, és volt, aki csak annyit gondolt: „Nem az enyém.”

Egy nap arra járt egy nő — fáradtan, csöndesen, gondolatokkal tele. Nem gazdagságot keresett, igazából semmit sem keresett már; csak menekült a napjai elől, ahol mindenki tőle várt valamit. Megállt a zsák előtt, nem nyúlt érte, nem csodálkozott, csak nézte. A zsákban aranypénzek csillogtak, a fény megérintette az arcát.

– Tudod… – suttogta a nő a zsák felé, bár nem volt kinek mondania. – A szerencse mindig elkerült…

Írta: Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods) 📅 2025. 12. 18. 16:45 Romantikus ❤️ 0 👁️ 18

Az angyalok gyönyörű, bölcs, kedves, halhatatlan hírnökei voltak a Mennyországnak. Őrangyalként az embereket óvták és segítették, más csoportok az Isten mellett tevékenykedtek. Volt egy angyal, aki más volt, mint a többi. Ő közönyös volt, nem tudott szimpátiát mutatni az emberek felé. Az Úr egy nap úgy döntött feladat elé állítja és leküldi az emberek közé elvéve különleges erejét. Az angyal fellengzősen legyintett. Hamar a földön talált magát, New Yorkban. Szakadt az eső, hideg szél fújt, ő pedig a mennydörgésre és a villámlásra felkapta a fejét. Szorító érzés nyomta a mellkasát, a szíve hevesen vert. Csak nézte az óriási felhőkarcolókat, a kocsik végtelen sorát, a hömpölygő embertömeget. Leült egy lépcsőre, karjaival ölelte magát, mert fázott, a ruhák vizesek voltak rajta, hosszú szőke…

Írta: Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods) 📅 2026. 01. 05. 11:21 Önismereti ❤️ 0 👁️ 21

Emlékszem arra az őszi, borongós napra, amikor nem volt kedvem semmit csinálni, amikor kicsit motiválatlan voltam, és úgy éreztem, hogy egy kicsit elfáradt a lelkem. Amikor a rohanó világ, a napi több száz vagy talán ezer impulzus, ami ért, azt hozta eredménynek, hogy visszavonuljak. Egy kicsi énidőt töltsek csendesen a gondolataimmal, és töltődjek. Sokszor kerestem a válaszokat a múltamban. Nagyon sokszor a múltban éltem. Ami bántott, vagy amin nem tudtam változtatni, azt eltemettem magamban. Betettem egy-egy kis mappába a szívem mélyén, rázártam egy pecsétet, és úgy voltam vele, feldolgozva, pipa. De amikor azon esős napon a magam kis belső templomába vonultam, rájöttem, hogy ezek a mappák, az emlékek, a negatív érzések csak gyűlnek és gyűlnek, és én viszem ezeket magammal. Fáradtnak…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 19. 06:48 Romantikus ❤️ 1 👁️ 9

Azt mondják, hogy minden embernek létezik valahol egy lelkitársa, akárcsak egy őrangyala. Mindegy, hogy az illető hol vagy éppen merre lakik, ha az szívével és lelkével képes látni a dolgok valódibb, rejtettebb összefüggéseit, előbb-utóbb egészen bizonyosan megleli párját, aki másik részeként majd kiegészíti, hogy egy egységet alkothassanak, és élhessék le változatosan kalandos életüket.

Bárcsak a legtöbb ember nem csupán a szemével látná a másik arcát, de észrevenné a szemek retináján bújócskázó ikrásodott mézszínű napfényt, ahogy kacagva fel-felnevet, ha az illető igazán és teljesen boldog, vagy amikor megnevettetünk valakit őszintén, azt érezzük, hogy a lelke valósággal repdes ujjongó boldogságában.

Talán az ismeretlen és mindenki előtt rejtélyes, bizonytalan sorsszerűséggel is…