Az angyal, aki nem tudott szeretni

Az angyalok gyönyörű, bölcs, kedves, halhatatlan hírnökei voltak a Mennyországnak. Őrangyalként az embereket óvták és segítették, más csoportok az Isten mellett tevékenykedtek. Volt egy angyal, aki más volt, mint a többi. Ő közönyös volt, nem tudott szimpátiát mutatni az emberek felé. Az Úr egy nap úgy döntött feladat elé állítja és leküldi az emberek közé elvéve különleges erejét. Az angyal fellengzősen legyintett. Hamar a földön talált magát, New Yorkban. Szakadt az eső, hideg szél fújt, ő pedig a mennydörgésre és a villámlásra felkapta a fejét. Szorító érzés nyomta a mellkasát, a szíve hevesen vert. Csak nézte az óriási felhőkarcolókat, a kocsik végtelen sorát, a hömpölygő embertömeget. Leült egy lépcsőre, karjaival ölelte magát, mert fázott, a ruhák vizesek voltak rajta, hosszú szőke haja rátapadt nyakára és a hátára. Egy férfi lépett oda hozzá egy esernyőt felé tartva. Az angyal felnézett.
– Jól vagy? – kérdezte kedvesen a férfi. Szeme kék volt, akár a felhők, barna haja frissen volt nyírva.
– Törődj a magad dolgával! – vetette oda a nő.
– Ha a magam dolgával törődnék, akkor a bajba jutottak, mint te nem kapnának segítséget! – az angyal felhorkant.
– Én nem vagyok bajba jutott...
– Akkor miért ülsz egyedül egy lépcsőn szakadó esőben bőrig ázva?
– Én... Szóval én... – sóhajtott fel Nita, majd elcsendesedett.
– Hogy hívnak? – kérdezte a férfi.
– A nevem... Anita – felelte.
– Szép neved van. Engem Maxnek hívnak – felelte kedvesen Max. – Van hova menned? – Nita megrázta a fejét. A férfi felajánlotta a segítségét, amit némi puffogásra, de elfogadott, mert rájött, hogy egyedül nem boldogul.
Max hazavitte, Nita megtisztálkodott, kapott száraz ruhát. A férfi egyedül lakott egy nagy társasház harmadik emeletén. Nitának ki kellett találnia egy áltörténetet, azt mégse mondhatta, hogy ő egy angyal, akit a földre küldtek.
Max ennek ellenére sosem kérdezte a múltját, befogadta, segített neki. Anita idővel megtanulta a földi szokásokat, megtanult bevásárolni, főzni, takarítani és már kényelmesen érezte magát az emberek között. Sokszor érezte magát üresnek és magányosnak.
Egy idő után észrevette, hogy sokat gondol Maxra, ha nincs otthon, mert dolgozik hiányzik neki. A nő a könnyeivel küszködve szembesült vele, hogy vannak érzései és megszerette oltalmazóját. Ez egyszerre rémítette meg és emelte fel őt. Érzései viszonzásra leltek. Anita azt kérte az Úrtól, amikor érte jött, hogy teljesítette feladatát, hogy had maradjon Maxszel. Isten teljesítette akaratát és emberként élt a földön tovább, mert megtanult szeretni. Lett egy csodás szőke hajú kislányuk, kék szemekkel, aki a kapocs volt Föld és Menny között. Nita megtanult emberként szeretni, míg Max szívén a sebek begyógyultak, amit családja elvesztése okozott neki.