Egyik napon megmagyarázhatatlan kisebb hontalansági katasztrófa következett be Zemeknics nagyapáéknál. A legkisebb és egyben egyetlen, mindenkinek a „szeme fénye” unoka saját maga elhatározásából kinyilvánította a szűkebben vett családtagok előtt, hogy: Ő most már teljes körű polgára az adott társadalmi berendezkedésnek, és mint ilyen, világgá szándékozik menni, hogy ezáltal is jobban erősíthesse függetlenség utáni vágyát, és azt a bizonyos szabadság érzését, ami talán mindannyiunkból egy hangyányit hiányzik, és szükséges lenne, hogy helyünket megtaláljuk a valóban nagyobb világban. Így a kis Zemeknics Péter – aki éppen akkor múlhatott olyan ötéves, tömzsi és pufók kezecskéivel szinte bármit sikeresen megfogott, és meg is ragadott, de úgy, hogy aztán el sem eresztette –, és aki…Tovább olvasom…
Aznap valahogy sehogy sem akart menni a munka. Pedig már idejekorán hajnali három lehetett, vaksötét, és ráadásul kedd, tehát munkanap, amikor az ötvenes éveihez közeledő kisvállalkozó Dénes kikászálódott rozoga végtagjaival az ágyból, míg tizennyolc éves kamaszfia a hátsó, volt gyerekszobában húzta az igazak álmát. Óvatosan lépkedett, fel ne ébressze feleségét, mert a csinos és filigrán asszonynak csupán fél tízre kellett délelőtt bemennie az irodába. Egy nagy multinacionális vállalat reklámstratégiáját irányította, és nagyon is büszke volt magára, hogy tanult, diplomás, doktorátust is szerzett, modern nőként szervesen bekapcsolódhatott az ún. „férfiak uralta” üzleti élet kisebbfajta vérkeringésébe. S sokáig nem is merte elmondani odahaza, hogy bizony-bizony előfordult, hogy még a…Tovább olvasom…
Talán megélt éveim száma már megengedi, hogy általam bölcsnek vélt gondolataimat az életről összegezzem és megosszam a véleményemet. Íme, az első: Amíg az ember fiatal, addig nem ér rá élni. Mert mi is az élet igazán? Lótás-futás, munka és pénzgyűjtés. Amíg a ház fel nem épül, amíg nem áll legalább két autó a garázsban, de jó volna, ha lenne még egy nyaralónk is, hátha ráérünk majd egyszer élvezni ezeket a földi javakat. Míg mindezekre összegyűlik a sohasem elegendő pénz, addigra elröpülnek felettünk az évek. „Ember küzdj, és bízva bízzál!”, hagyta ránk bölcs üzenetét Madách Imre Az ember tragédiájában. Talán magunkévá is tehetjük ezt a biztatást, de olvassuk csak el még egyszer a színmű címét. Igen, jól értelmezzük: már nagy elődünk is tragédiának nevezi az emberi élet útvesztőit…Tovább olvasom…
– Megkérném szépen a kedves szülőket, hogy átmenetileg hagyják el a helyiséget! – szólította fel a rendőrhadnagy az egyetemista hallgató szüleit, akik – főként a családfő temperamentumos, idegeskedő természetére gondolva – egyelőre vakon engedelmeskedtek a kérésnek. A fiatal hadnagy nem lehetett több akkoriban, mint aki a harmincas évei elején jár. Szinte zajtalanul csukta be a már egyébként is rendkívül hivatalos, fekete színű ajtót. Erősen sötétedett azon a novemberi éjszakán… – Tehát vegyük át újra! – kezdte szinte baráti, kedélyes hangnemben, mégis megőrizve hivatalos tárgyilagosságának látszatát. – Ön azt állítja, hogy folyó hó huszonhatodikán egy ismeretlen személy ellopta a táskáját, benne az összes holmijával együtt, és egy használt könyvtári könyvet is, mindezt összesen……Tovább olvasom…
Kesznyéten átlagos kis falu az Alföld északi peremén. Nincsenek híres műemlékei, turisták nem látogatják, egyszer mégis a figyelem központjába került. Balogh Mihály hajnalban ébredt. Nagyot nyújtózott, beletúrt ritkuló, fehér hajába. Megdörzsölte egyhetes borostáját, ami úgy hallatszott, mintha valaki súrolókefével sikált volna egy deszkát. – Gyakrabban elő kellene venni a borotvát – gondolta. – De mióta az asszony itt hagyott, minek? Kinek? Reggeli után feltette kalapját, ráakasztott két szatyrot a bicikli kormányára, s elindult. Idén már hetvenharmadszor látta a tavaszt. Egykor hatalmas gépeket tervezett, mára csak kis gyümölcsösével törődött. Lányai távol éltek, úgy gondozta, becézte a tíz gyümölcsfát, mint hajdan a gyerekeit. De ahogy kergették egymást az évek, mindjobban…Tovább olvasom…
A Kutya kicsi korában került az Emberhez. A férfi akkor mélyponton volt. Munkáját elveszítette, párja faképnél hagyta, és ahogy az emberek között nem ritka, barátai eltűnedeztek. Egy bádog-szürke téli délután sötét gondolatokkal baktatott hazafelé az üres lakásba. A nyüzsgő aluljáróban egy asszony kölyökkutyákat kínált kosárból. A nő, a rengeteg ember között, már messziről csak őt figyelte, mintha rá várna. Az Ember hirtelen ötlettől vezérelve kiválasztotta a legaranyosabb barna gombócot. A házban megint nem működött a lift, gyalog cipelte fel a nyolcadik emeletre. Lihegve nyitotta az ajtót, berakta a Kutyát s újra lement. Maradék pénzéből kosárkát, tálkát, tápot vásárolt. Mikor visszaért, a csöppnyi jószág vinnyogó örömmel fogadta. Gyakran járt el munkát keresni. A sok sikertelenség…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Csonkatáró három italboltja közül a legkisebben félhomály és csend uralkodott. A nehéz sötétítő függönyöket összehúzták, az ajtót becsukták, így próbálták kint tartani a déli forróságot. A légypapír körül álmosan keringett néhány légy és szúnyog. A lámpával egybeépített ventilátor surrogásához halkan kattogva kontrázott egy cigarettatöltő masina. Egyetlen vendég, egy munkaruhás, harminchét év körüli barna férfi működtette. Valaha jókötésű ember volt, mára kezdtek az izmai fellazulni, enyhén hízásnak indult. Dús fekete hajába ősz szálak vegyültek. Barna bőrét tovább sötétítette a lemoshatatlanul beleivódott szénpor. Alkarján házilag készült tetoválás: egy szív, benne kusza betűkkel, Móni. Előtte egy korsó sör. Vastag, húsos szája sarkában cigaretta lógott. Dülledt, fekete szemét csípte a…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
– Most már az agymosott bunkóságról fog szólni szinte minden! – jelentette ki Tóni bácsi, a hirtelen nyugdíjba jött gondnok, amolyan házbéli bizalmi, akihez mindenki bátran fordulhatott, mert ha egyszer az öreg Tóni bácsi bármit is megígért, akkor egyik lába itt, a másik meg ott. Szinte nem telt el úgy egy-egy stresszelős, rohanós, idegeket totálisan keresztre feszítő munkanap, hogy Tóni bácsi sötétkék vagy vajszínű köpenyében – melyet anno még egy szocialista vállalattól örökölt meg – körbe ne járta volna a szépen felújított, kicsit rokokós társasházat a földszinttől egészen a tetőig, ahová legfeljebb csak a galambok jártak pottyantani, és sorban be nem csengetett volna a szomszédaihoz, és kedvesen megérdeklődte, hogy kinek mire van szüksége, vagy hogy éppen már megint kinek mi ment…Tovább olvasom…