Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2025. 12. 04. 22:56
Karácsony
❤️ 2
👁️ 16
A város ünnepi díszben állt, a karácsonyi fények színes ragyogása átitatta a havas utcákat. Az emberek sietve haladtak el egymás mellett, tekintetükben tükröződött az év végi rohanás és az ünnepi várakozás fáradtsága. Egyesek vidámak voltak, mások szótlanul vonszolták magukat a hidegben.
Egy elhagyatott utcasarkon egy kopott kabátos férfi ült egy gyűrött pléden. Az emberek alig vetettek rá egy pillantást; csupán egy újabb hajléktalannak tűnt, aki a város peremén él. Valójában azonban ő Ráfáel volt, Isten angyala, akit azért küldtek, hogy szeretetet és fényt hozzon a világba. Az ő dolga nem az ítélkezés volt, hanem a csendes jelenlét, amely reményt adhatott.
Mielőtt testet öltött volna, még az Égben beszélt Istennel.
– Uram, miért küldesz engem a Földre embernek? Az emberek nem…
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2025. 12. 04. 22:36
Karácsony
❤️ 0
👁️ 9
A tél vastag, fehér takarót terített a kis falu fölé. A házak ablakaiban meleg fény pislákolt, az utcákon lassú léptekkel sétáltak az emberek. Mindenki tudta, hogy különleges este közeleg: karácsony.
A falu szélén, a fenyőfák között állt egy kis ház, amelynek csöndes falai egyetlen lakót óvtak. Annát, a magányos nőt, aki évről évre egyedül töltötte az ünnepet. Fiatal korában boldog család vette körül, ám a sors kegyetlensége egy balesetben elragadta tőle férjét és gyermekeit. Attól a naptól kezdve minden karácsony ugyanazt a fájdalmas ürességet idézte fel számára.
Idén azonban valami egészen más történt. Anna érezte, mintha egy halk, titkos hívás szólítaná, hogy ne zárkózzon el tovább. Mintha a szeretet valami más formában keresné az útját felé. Amikor reggel felébredt, egy kis…
Tovább olvasom…
Írta:
Alexander Corvinus
💠
📅 2025. 12. 03. 17:11
Érzelmes
❤️ 0
👁️ 9
Emeld fel a fejed.
– Nem merem… félek, lelkemet veszítem.
– Én vagyok. Nem látsz engem?
Selymes kezem az álladat érinti,
szemed tükrét csillogva figyeli.
– Eressz… hagyj elmenni. Nem segíthetsz.
A szívemet kés szúrja át,
hiába a szép fény, mely odaát világít.
– Én vagyok. Most már látsz.
Itt a kezem, segít – boldogságba repít.
A szívem már elszállt a széllel.
Tova… a lelkemet nem látja senki soha már.
A szó annyi csak: meg gyógyítalak.
Álmodban, éjszaka, homlokod fogva,
merengve, arcodat látva, gondolkodva,
szeretetet adva.
Adom neked a boldogságot.
Sohasem maradsz magadra.
Tovább olvasom…
Írta:
Alexander Corvinus
💠
📅 2025. 12. 03. 17:10
Lírai mininovella
❤️ 0
👁️ 21
Hamarosan március, milyen szép lesz minden.
Látod, Anyu? Az ablakon kifelé figyelve csodás színeket látok,
gondolkozva, a múltba kapaszkodva.
A levendula virágzását látva illatát a tüdőm beszippantja.
A levendula virágzása, lelkem gyógyítva,
viszi a szél illatát.
S nem aggódom, mert a levendula szép, mellettem áll.
Nézd csak: egy lepke repül felettem.
Csapkodva szárnyaival, szólva, magasra szállva,
csillogva mondja: szeretlek.
El sosem eresztelek.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2025. 08. 21. 13:49
Önismereti
❤️ 0
👁️ 24
Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illatként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa…
Tovább olvasom…