– Ez volt az utolsó doboz. – közölte mosolyogva a költöztető cég vezetője, miközben leporolta kék kezeslábasát. – Nagyon köszönöm a segítségüket, József! – azzal leszámoltam a munkadíjat a férfi széles tenyerébe, némi borravalóval megtoldva. – Ha a jövőben szüksége lenne segítségre, tudja a számomat. Viszlát, Zsófi! – Köszönöm, viszlát! Becsuktam az ajtót a távozó férfi után, és elégedetten fordultam körbe a garzon közepén. A bútorok a helyükön, a szoba közepén azonban hegyekben pakolva álltak a felcímkézett dobozok. Mielőtt nekiláttam volna a további pakolásnak, kimentem a lakásom előtti gangra. A fehérre festett korlátnak támaszkodva bámészkodtam, figyeltem a földszinten lakó néni lakása előtti nyüzsgést. Az idős hölgy, Borcsa néni két másik hasonló korú nő társaságában…Tovább olvasom…
Ferdén lógnak a felhők az égből, mintha elbotlott volna a nyár a szeptemberben. Szótlanul bámulom a házból az esőverte udvart. Éppen dél van. Macskám belenyávog az úszó harangszóba, aztán már mellém is szegődik, mint valami szürke sejtelem. Mustársárga tekintete könyörgéssel lehet közeli rokon. Reméli, kap valamit. Betekeredik induló, lassú lépteim közé, mint a rengeteg távolság, amit még a háborúban tettem meg. Hatan mentünk el a faluból (hárman az utcából), de csak jómagam tértem haza. Még távol voltam, feltörték az üres házat. Ruhákat vittek el, meg bort. A feszületet összezúzták a falon, és egy széket is összetörtek. A szekrényeket és az íróasztalomat kiforgatták. A könyvekhez nem nyúltak (kár). A misére nem mentem el, pedig kocsit küldtek értem. Fájt a lábam. Meglőtték a…Tovább olvasom…
A majsai határban már csak néhány elvadult gyümölcsfa viseli magán egykori lakóinak emlékét. A hajdani puszta az idők során elnéptelenedett, lakói meghaltak, vagy más tájra költöztek. Beás szavakat ma már abszolút nem hallani, pedig egykor nagyon gyakori volt errefelé. Azokban az időkben, talán nyolcvan évvel ezelőtt néhány egyszerű építésű, igen szegényes kis házszerűség díszítette a majsavári földesút két oldalát. Talán tíz, maximum tizenkettő házikó lehetett. Az egyik ajtajában egy kis kócos hajú, barnabőrű fiúcska üldögélt. Egyszerű kis rongyos ruhájában meglehetősen szívszorítóan festett, kezében vadkörtét tartott, azt rágcsálta. Érdeklődve figyelt egy kelet felől feltűnő alakot. Még soha életében nem látott német katonát. Meglepetésében felkiáltott vékony kis hangján: Mámö! Vinyé…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A szibériai tél nem egyszerűen hideg volt. Az ember ott megtanulta, hogy a fagy nemcsak csíp, hanem lassan, türelmesen kicsinálja az embert. Kivárja, míg a csontok közé költözik a fagy, míg a tüdőben megül a dér, míg a szív maga is elhiszi, hogy nincs már miért dobognia. A dédnagyapám a háború előtt pilóta volt. A magasból nézte a világot, ahol a folyók hajszálvékony ereknek tűntek, a falvak pedig apró, békés foltoknak a Föld hátán. Onnan fentről talán könnyű volt azt hinni, hogy az ember ura lehet a sorsának. Aztán egy napon kilőtték a gépét. A füst, a zuhanás, a recsegő vas, az égett olaj szaga egyetlen vad pillanatba sűrűsödött, és mire újra tisztán látott, már nem katona volt többé, hanem hadifogoly. Az oroszok vitték magukkal, egyre beljebb, egyre messzebb, egészen Szibériáig. Ott…Tovább olvasom…
A családunkban sokszor előkerült ez a történet. Nem úgy, mint valami hősi legenda, hanem inkább elcsendesedve, fájó emlékként, mintha még évtizedek múltán is ott kísértene benne a háború zaja. A dédnagyapám, amikor elmesélte, sosem emelte fel a hangját. Nem cifrázta, nem tett hozzá semmit, csak elmondta újra és újra, ugyanazzal a komoly, könnyes tekintettel, mert tudta, hogy azon a napon ő is meghalhatott volna. A Don-kanyarban szolgált, a fronton, de nem fegyverrel a kezében. Szakács volt. Sokak szemében talán ez kisebb szolgálatnak tűnhet, de ott, a háború poklában enni ugyanolyan szükség volt, mint lőni vagy menetelni. A katonák fáradtak voltak, átfáztak, kimerültek, és egy tál meleg étel néha többet ért minden biztató szónál. Ezt ő pontosan tudta. Azt mondogatta, a fronton az ember…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Egy hét után végre elállt az eső. Az aratási hold közönyösen csorgatta fényét a harcmezőre. Három éve tartott a háború. Már egyik fél sem vette a fáradtságot, hogy a tetemeket összeszedje a senki földjéről. Az ellenségek a halálban békét kötöttek, szelíden feküdtek egymás mellett kicsavarodott végtagokkal. A nyári hőségben gyorsan bomló testek émelyítő, édeskés szagát, évekkel később is érezni lehetett a környéken. A juhászok még sokáig másfelé terelték a nyájat, pedig itt volt a legdúsabb a fű. A lövészárokban bokáig sárban cuppogtak a katonák. Halkan beszélgettek, cigarettáztak, pipáztak. Arra gondosan ügyelt mindenki, hogy harmadikként soha ne gyújtson rá egy szál gyufáról. Az ellenség meglátta a fényt, és a harmadikat szinte biztosan lelőtte. A többiektől elkülönülve zömök…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Baba-jaga végzett és éppen útnak indulna, mikor is eszébe jutott, hogy Vasziliszát elküldte be a városba egy különleges megbízással. Baba-jaga nagyon utál odamenni, és most, hogy dolgát elvégezte itt az orosz vadon közepén, rendkívül unatkozik. Úgy döntött, tesz egy nagyobb kört birodalma felett, mondjuk úgy a hangsebesség környékén, vagy esetleg annál is gyorsabban. Ez nála olyan, mint fanatikus motorosoknál a tavaszi idény kezdete! Akkor is nyeregbe pattannak, ha még nem lehet. A forrongó és feszült háborús helyzet miatt nem túl okos dolog most fent repkedni, de hát kit érdekel, mikor csőgázon száguldhat! Baba-jaga felszállt, és alig pár másodperc alatt megvolt az első hangrobbanás általa. . Kant légibázis, Kirgizisztán, napjainkban. A legmagasabb riadókészültség van érvényben. A…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Anyám azt mondta, apám hős. A falon lógott a kardja. Néha alatta aludtam, hogy közelebb legyek hozzá. Nyolcéves voltam. Az öcsém három. Ő még azt hitte, a háború egy hely, ahonnan ajándékkal jönnek haza az apák. Hamar egy ember sem lesz itthon. Aznap este megjött. Nem hozott ajándékot. Csizmája sáros volt. A szaga erős. Vörös ing volt rajta és fekete nadrág. Megölelt minket, de túl szorosan. Az öcsém sírni kezdett. Apám nevetett. Az első pohár után még mesélt. A második után hangosabb lett. A harmadik után felállt. Anyám nem szólt semmit, amikor meglökte. Csak a szék csúszott. Tányér csattant. Később már a falnak csapódott. Úgy láttam ez volt az utolsó. Az öcsém befogta a fülét. Én nem. Hallottam mindent. Reggel anyám szeme feketés-lilás volt. A kard a földön hevert. Apám…Tovább olvasom…