Hajnal van. Kint ülök a friss tavaszi levegőben, és lassan magamba szívom a tisztaságát. Hallgatom a madarak csicsergését. Zene ez a füleimnek. Körülöttem még csend pihen, csak ők énekelnek bele ebbe a korai órába. Néha a szél is feltámad, végigsuhan a fák között, aztán újra elcsitul. Álmos vagyok, mégis szeretem ezeket a hajnali perceket. Április táján különösen szépek. Van bennük valami tiszta, valami nyugodt, ami egészen közel áll hozzám. Ilyenkor egyedül vagyok, és ez jól esik. Az érzések és a gondolatok ilyenkor lassabban mozdulnak. Semmi sem sürget, semmi sem billent ki abból, amit ez a hajnal ad. Senki sem szól hozzám. Csak ülök, figyelek, és jólesik, hogy körülvesz ez a nyugalom. Talán a kor hozza? Talán a tudatosság? Talán egyszerűen csak eljött az a pont, amikor már tudom, mi a…Tovább olvasom…
A szoba félhomályában már minden ellágyult. A függöny alján sápadt, gyöngyházszín fény derengett, az ágy körül megült a hajnal puhasága, te pedig végre elengedtél mindent, ami addig a válladon volt. Fáradtan feküdtél, melegen, lassan oldódva bele az érkező pihenésbe, abba a mély, súlytalan állapotba, amikor a test egyszer csak megérzi, hogy elérkezett az ideje az álomnak. Hirtelen megnyílt fölötted az Ég. Úgy érkezett hozzád, akár egy messzi csillagokból alászálló fényalak, aki hosszú utat tett meg érted. A hajnal halvány ragyogásában lassan emberi formát öltött, és ott állt melletted, élőn, valóságosan, mégis olyan különös szépséggel. A tekintetében ott izzott a távoli fények emléke, és valami mély ismerősség, amely rögtön elérte a szívedet. Leült melléd az ágy szélére. Minden…Tovább olvasom…
Kiemelt
Az erdő szélén hajnalban még a levegőnek is más illata volt, mint bárhol máshol a környéken. Hideg avar, átázott kéreg, régi esők maradéka. A fák szürkén álltak egymás mellett, az ösvény tompán húzódott befelé, és aki idáig eljutott, többnyire visszafordult. A faluban azt mondták, ezen a részen elfáradt a föld. Shami minden hajnalban ide jött. Hosszú szoknyája alján mélypiros, kék, arany és zöld színek futottak végig. A színek éltek rajta. A kezében egy fémkannát vitt, egyszerűt, kopottat, olyat, amelyről senki sem gondolta volna, hogy különös dolog rejtőzik benne. Ugyanahhoz a bükkfához ment minden hajnalban. A törzs széles volt, világos, repedezett, a gyökerei vastagon ültek a földben. Megállt előtte, végigsimított a kérgen, aztán lassan önteni kezdett. A kannából sűrű, fényes szín…Tovább olvasom…
A tél utolsó lehelete még ott ül a fák kérgén, de már nincs ereje. A hajnal úgy érkezik, mintha valami titkot hozna magával. A tavasz halk szívdobbanással jelzi, itt vagyok. Először csak a fák rügyei pattantak ki. A fák között felcsendült a különös csicsergés, ami betöltötte a levegőt. A madarak éneke vidámságot hozott. A mező szélén egy csodás barkaág ringott a szélben. Aki ránézett, érezte, hogy ebben a pici csodában ott az újrakezdés. Mindenütt apró virágok bontják ki kicsiny szirmaikat. A hangok mindenütt szólnak. A természet saját nyelvén köszönti a tavaszt. A világ hangtalanul átváltozik a szürkeségből a színes lüktetésbe. Ebben benne van a természet ritmusa, amely minden évben újra és újra megszületik.Tovább olvasom…
Hajnali fél ötre jár az idő. Szempillái már megint beleragadtak a csipák iszapos masszájába. Azonnal a tisztálkodási műveletek legkényesebb része következik, ami csak elképzelhető! Fürdőszobába siet, és megpróbálja kiszabadítani még jócskán éber kómában leledző, hamvas, holdvilágszerű arcát az álom, és az ébrenlét közötti tartós fogság sávjából! Előbb az arcmosással kezdi, aztán jöhet a fogmosás. Fésűjét nem igazán szokta használni, mert rendszerint hozzászokott, hogy rövid, extravagáns, tüskeszerű tincseivel hívja fel magára a figyelmet; mintha ez is hozzátartozna egyedi, egyéni személyisége különleges márkajelzéseihez! Tegnapról talán még maradhatott egy kis szelet csokis süti, vagy valamilyen emberi gyomornak is elfogadható élelmiszer, és egy kis csokitej! A csokoládé tartós, és…Tovább olvasom…
A szoba még a hajnal puha szürkeségébe burkolózott. A csend sűrű volt és védelmező, mint egy láthatatlan palást. Az Asszony kinyitotta a szemét, de még nem mozdult. Figyelte a mellette pihenő Társa egyenletes lélegzetvételét – a férfi arca az alvásban kisimult, minden földi gondtól mentesen. Az Asszony érezte, ahogy a tudatossága lassan visszatér a testébe. De ma nem a napi teendők listája zakatolt a fejében, és nem is az óra rideg ketyegése sürgette. Egy mély, belső rezgés ébresztette fel, egy suttogás, amely nem füllel, hanem szívvel volt hallható. „Jó reggelt, kedvesem” – csendült fel benne a Hang, amely saját lelkének és a Mindenségnek a közös visszhangja volt. „Itt az idő, hogy kinyisd a szemed a fényre. Itt az idő, hogy egy újabb napot szenteljünk az életnek – közösen.” Ebben a…Tovább olvasom…
A hajnal még csak szürke derengés volt a völgy felett, amikor az utazó megérkezett a belső templom kapujához. Fáradt volt. A vállát egy láthatatlan zsák húzta, tele nehéz kövekkel: régi szavakkal, el nem sírt könnyekkel és olyan emlékekkel, amelyekről azt hitte, sosem halványulnak el. Leült a küszöbre, és a mellkasára szorította a kezét. – „Ezek a nyomok...” – suttogta. – „Kitörölhetetlenek. Ott maradnak a szívemen, mint a mély vágások a fán. Hogyan léphetnék tovább, ha a múltam súlya minden lélegzetvételnél sajog?” Ekkor egy halk hang szólalt meg a csendből. Nem kívülről jött, hanem onnan, ahol a lélek és a mindenség összeér. – „Nézd meg jobban azokat a vágásokat” – mondta a Hang. – „Te hegeknek látod őket, de a lélek szemével nézve ezek szakrális barázdák. Olyanok, mint a…Tovább olvasom…
A függöny nem mozdult meg, csak megborzongott. A hajnali szél, ez a hívatlan, de szívesen látott vendég, óvatosan fellebbentette a csipkét, utat engedve az első aranyló pászmának. A fény nem rontott be a szobába; inkább csak lábujjhegyen osonva végigsimította a padlót, aztán felkapaszkodott az ágy szélére. Emlékszem egy ilyen reggelre Toszkánában. A hangsúly a csend volt. Az a fajta csend, amit a teljes megelégedettség szül. Akkor, abban a félálomban, a takaró alatt kuporogva éreztem először, hogy nincs szükségem tervekre, határidőnaplókra vagy célokra. Csak a fényre volt szükségem, ahogy táncolt a porszemekkel. Vajon kivel osztanám meg? Senkivel. Vannak pillanatok, amelyek szépsége éppen abban rejlik, hogy magyarázat nélkül teljesek. Csak feküdni a fényben, hagyni, hogy a nap…Tovább olvasom…