A kis Prohodszky Emil – bár már jócskán elmúlt tizenkét éves – még mindig nem tudott kiemelkedni társai közül. Pufók, kövérségre hajlamos, és alig százötvenkét centiméteres kis törpe maradt, aki jóformán még a saját árnyékától is azonnal, és rettenetesen megijed, hacsak egy jó ember azt nem mondja neki, hogy az árnyékok nem bántnak. Aznap egyszerre volt feszült, frusztrált, izgatott. Mintha ébredése kezdetétől szervezetében, és főleg örökké korgó gyomrában úrrá lett volna valami megmagyarázhatatlan, ideges nyughatatlanság, mely egyszerre hascsíkarást, és hányingert egyaránt vegyesen okozott. – Kincsem! Suli után benézünk a doktor nénihez! Semmitől sem kell félned! Végig ott leszek melletted! – anyukája kora hajnali órák környékén ment dolgozni, és ekkor magától értetődő…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Becsukom magam mögött az iskola kapuját. Végre! A szeptemberi kezdés minden évben kimeríti az embert. Szeretem az iskolaszagot, szeretem a gyerekeket, a zsibongást, de ma különösen nehéz napom volt. Zsong a fejem. Ki kell járnom, ki kell takarítanom magamból ezt a fáradtságot. Gyönyörű idő van szerencsémre, lágy őszi napsütés, felhő egy szál se. Sétálok egyet a parkban, bemegyek egy kávézóba. A sétálóutcán nyoma sincs a nyári forgatagnak. Szinte azonnal kiszúrom az utcasarkon régi kedvenc diákomat, aki szófogadó kisfiúcska, és különleges módon érdeklődik, és viszonyul a világ változásaihoz. A minap is kissé zavarba ejtő kérdésekkel traktált, hogy magyarázzam meg el neki, hogy egy úriember, hogy s miként szokott a gyengébbik nemnek udvarolni, mire én bevetve irodalomtanári…Tovább olvasom…