Kiemelt
Az erdő szélén hajnalban még a levegőnek is más illata volt, mint bárhol máshol a környéken. Hideg avar, átázott kéreg, régi esők maradéka. A fák szürkén álltak egymás mellett, az ösvény tompán húzódott befelé, és aki idáig eljutott, többnyire visszafordult. A faluban azt mondták, ezen a részen elfáradt a föld. Shami minden hajnalban ide jött. Hosszú szoknyája alján mélypiros, kék, arany és zöld színek futottak végig. A színek éltek rajta. A kezében egy fémkannát vitt, egyszerűt, kopottat, olyat, amelyről senki sem gondolta volna, hogy különös dolog rejtőzik benne. Ugyanahhoz a bükkfához ment minden hajnalban. A törzs széles volt, világos, repedezett, a gyökerei vastagon ültek a földben. Megállt előtte, végigsimított a kérgen, aztán lassan önteni kezdett. A kannából sűrű, fényes szín…Tovább olvasom…
Lili először lépett be az iskolába. Az iskola híres volt művészeti képzéséről, és a kiválasztás módszeréről. Egy faragott kapun keresztül lehetett megközelíteni az iskolát, ám a kapu csodakapu is volt egyben. Az első pillanattól érezte minden új kisgyermek rezdülését. Az első hét után pedig mindenki tudta a művészet mely ágán válik tehetsége virágzóvá. A kapun a faragványok péntekre erősen átrajzolódtak. Volt, akinél írásjelek, volt, akinél apró színes képek és ecsetek jelentek meg. Lilinél egyre erősödő hangjegyek jelentek meg a kapun, és a tövében egy ökölnyi festett kavicson versenyzongora. Lili boldogan rakta zsebre kavicsot, mely művészeti élete legmeghatározóbb kavicsa lett.Tovább olvasom…
Amikor Oliver azon a reggelen kilépett a házból, még nem sejtette, hogy aznap egy egészen apró dolog megváltoztatja a napját. Nem nagy esemény történt, nem dráma, csak egy kulcs került elé. A kapu felé sétálva észrevette, hogy a régi fa pad alatt valami fémesen megcsillan, ezért lehajolt, és a porból előhúzott egy kis, kopott kulcsot, amely úgy festett, mintha évek óta ott feküdne. Körbenézett az udvaron, és közben eszébe jutott, hogy a ház a nagymamájáé volt, aki három éve meghalt, és azóta ő csak ritkán járt ide, többnyire azért, hogy rendben tartsa a kertet, a kulcs azonban mégis ismeretlennek tűnt. „Te meg honnan kerültél ide?” – morogta magában, majd bement a házba, ahol alig akadt olyan zár, amit ne ismert volna: a bejárati ajtó kulcsa nála volt, a kamráé a konyha falán lógott…Tovább olvasom…
A könyvtár nem csendes – csak másképp beszél. A lépcsők spirálja nem felfelé vezet, hanem befelé. A kupola ólomüvegén megszűrődő fény olyan, mintha az idő maga olvasna fölöttünk. Itt a könyvek nem sorakoznak, hanem várnak. Menedék ez, mert a világ zaját kívül hagyja, és kapu, mert aki belép, ritkán marad ugyanaz. A polcról nem azt a könyvet vesszük le, amelyiket keressük, hanem amelyik megszólít. Talán egy elfeledett történetet, amelyről kiderül: mindig is rólunk szólt, csak eddig nem volt bátorságunk kinyitni.Tovább olvasom…