A fiatalos özvegyasszony mindig is filigrán volt, és igen-igen nagy gondot fordított az öltözködésre. Szerette a szép holmikat, de egy idő után kissé keserédes, beletörődött kedvvel kellett konstatálnia, hogy felette is eljárt az idő. Ha reggelenként a tükörbe nézett, igazság szerint egyáltalán nem zavarták a szépen megformált arcának apróbb fonnyadó ráncai, sokkal inkább kék-lila erek kúsza hálózatát őrizgető kezei, melyekre jobban szeretett volna finom kesztyűket felhúzni, mert szégyellte őket. Harminc éves elmúlt már felnőtt tanárember fia, aki éppen csak az utóbbi pár hónapban kezdett komolyabban randizgatni, mert meglehetősen rossz tapasztalatai voltak az ún. modern úrinőkkel kapcsolatosan, akik majdnem minden esetben, kivétel nélkül az anyagi egzisztenciáját kezdték már a bizalmas…Tovább olvasom…
Mély megrendültséggel állt a sírnál. Az október szinte kivétel nélkül heves záporokkal, hideg, dermesztő esőzésekkel fenyegetett. A középkorú, negyvenes férfin kimustrált viharkabát feszült pocakosodásnak indult hasán. Kopaszodásnak indult haján már erősen meglátszottak az időkoptatta stigmajegyek. „Vajon ő hogyan élhette túl az életet?!” – töprengett erősen, miközben a gondozott sírra milliónál is több esőcsepp hullott hangtalanul, mintha az elmúlás és a gyász különös vegyüléke volna. Egyre marcangolta önmagát. Miért nem ment el egyetlen színházi közönségtalálkozóra sem, vagy szánalmas, kisstílű dedikációkra, amikor a gyönyörű és rendkívül mélyen érző művésznő aláírta nem csupán az autogramokat kérők füzeteit és naplóit, de egy-egy reklámplakátot, melyen a My Fair Lady szerepelt. Vagy…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A negyven év körüli férfi egyszer csak úgy döntött, hogy temetőőrnek áll, és szabályosan kiköltözött a főváros határában álló, elhanyagolt, gondozatlan, totálisan lakatlan sírkertbe. A legtöbb kollégája valósággal értetlenkedve állt az eset előtt, hiszen – a maga módján – sikeresnek is nevezhető karrier állt már a háta mögött, és nem kellett kényszeresen a pénztelenség szellemétől rettegnie. – Édes öregem Konrád! Miért kell neked állandóan magad alatt vágnod a fát?! – kérdezte tőle kollégája, akivel már cirka tíz–tizenöt éve nagyon jól ismerték egymást, hiszen Konrád volt az esküvői tanú. – Nézd csak öregem! Egyszerűen már mindenből elegem van! – szögezte le, miközben az előre kikészített kartondobozokba igyekezett precízen bepakolni a saját maga dolgait. – A múltkor is kértem a…Tovább olvasom…
Ahogy mondani szokás: az ember harmincas évei elején van a toppon, és a csúcson! Ilyen korában már – elviekben –, megtörténnek az anyagi, és a normális élet megteremtésének konzisztens lehetőségei, és az ember úgy érzi magát, mintha az élet császára lenne. Eszébe se juthat azon gondolkozni, hogy vajon miként alakult volna eddigi élete, ha másként csinálta volna eredeti dolgait, vagy, ha – ne adj ’isten – nem állt volna mögötte egy, vagy két mecénás patronálló, akik bizonyos bizalmas kapcsolataikkal máris jóval több kiváltságos kedvezményeket tudtak számára biztosítani. A meglehetősen extravagáns, és kissé túlzásba vitt stílusos-csinos hölgy – aki lelkes állatvédőként valósággal rajongott az állatokért, és a természet minden apró, cseprő teremtményéért – Lillának hívták, és bár nagyon…Tovább olvasom…
Augusztus utolsó hetében Dr. Novák Péter tanár különös hivatalos levelet vett ki társasházi postaládájából, melyet az elmúlt években – kellő rendszerességgel – megpróbáltak felfeszíteni, és mindig a nyugdíjaskorú házmesternek kellett a fülét rágni, ha a lakóközösség azt akarta, hogy javítsa meg a fennálló karbantartással kapcsolatos hibákat. Az eset már csak azért is figyelmet érdemel, mert az elmúlt öt-tíz évben postai levél ritkán érkezett, elvégre már mindent elektronikus, digitális formában kézbesítettek többségben. Feleségét már régen elvesztette, és felnőtt gyermekei, unokái sem voltak rá szinte sohasem kíváncsiak. Dr. Novák Antal egykori tiszteletnek és megbecsülésnek örvendő irodalomtörténész, író, költő, műfordító, könyvtáros, nyugalmazott tanár és még ki tudja, mi minden…Tovább olvasom…