Az osztály a csillagvizsgáló felé vette az irányt. Míg a legtöbben kíváncsi, izgatott érdeklődéssel várták, ácsingóztak arra, hogy végre igazinak látszó naprendszereket, csillagokat, miniatűr, vagy épp kozmikus galaxisokat, bolygók makettjeit láthassák, addig akadt egy kövér, dagadék srác, aki ezt az egész kirándulást valósággal úgy élte meg, akár egy nagyon fájdalmas, kibírhatatlan foghúzást. Ha az ember lenézett a hídról, ahol jobbára autók közlekedtek, és egy kisebb focipálya is helyet kapott, a csillagvizsgáló fényes, palotaszerű, kupolás épülete kisebb erdőség szélén helyezkedett el, mintha csak szándékosan akarna belesimulni a természet ormótlan rendjébe. November végi idő volt. Az a tipikusan „muszáj felöltözni, különben azonnal megfázol, és beteg leszel” időjárás. Lányok-fiúk…Tovább olvasom…
– Osztály! Figyelem! Mindenki figyeljen ide, különben nem megyünk a strandra, és sajnálhatjátok, hogy nem mentünk sehova! – rendszerint a fenyegetéssel egybekötött, jól csengő ígéret minden esetben használt, és meg is tette hatását. Az osztályfőnök törékeny – sok esetben –, instabil ego hierarchiáját minden esetben igyekezett ezek mentén fenntartani, aztán a harmadik év végére ez is olyanná vált, akár a szerencsejáték. Vagy bejött, vagy sutba dobhatta megtépázott tekintélyét. – Akkor hát! A nap hátralévő részében kimegyünk a strandra! Szeretném kérni, bár tudom, hogy nem bírtok magatokkal, hogy mindenki viselkedjen legalább egy picit normálisabban! – itt különösen nagyra meresztette pupilláit, és farkasszemet nézett az egyik balhés diákkal, aki mindig valami rosszaságon törte az eszét…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
– Kati néni! Már megint bőg, mint a záporeső! Pedig mi nem is értünk egy ujjal se hozzá! – jelentette ki unalmasan, közönyösen egy tinédzser, sportos fiú. – Hát akkor meg miért sír?! Mi baja van, mi?! – förmedt rá az osztályfőnök a fiúra, aki afféle vagány hírében állt. – Kati néni! Tessék jönni! A Robi bekakilt! – közölte vigyorogva, megszeppenten egy csinos, egzotikus teremtés, aki már most melltartót viselt, és belegyömöszölt néhány darab vécépapírt, hogy nagyobbnak tűnhessen még kialakulófélben lévő nőies domborulata. – Eszterkém! Biztos vagy benne, hogy a Robi beszart? – kérdezett vissza az osztályfőnök, aki már az idegességtől nem látott, és jócskán meglátszott rajta, hogy bármelyik percben elvesztheti a józan higgadtságát. – Tessék jönni azonnal! – szólt még egyszer, majd…Tovább olvasom…