Az utolsó bástya
B.É. Krisztina
A város zaja mély morajlásként lüktetett az ablaküvegen túl. Adél tudta, hogy a kinti világ elvárásai, a sürgető e-mailek és a kéretlen tanácsok sűrű ködként várnak rá. De ma reggel máshogy döntött.
Leült a szoba közepén. Nem kapcsolt be zenét, nem keresett külső kapaszkodót. A Megerősítés-sorozatot hívta segítségül, de nem hangosan: a szavak a sejtjeiben visszhangoztak. „Az én békém az én váram. A figyelmem csak oda áramlik, ahol építenek.”
Érezte, ahogy a tudatában felépül a láthatatlan bástya. Ez nem elszigeteltség volt, hanem tudatos választás. Amikor két óra múlva kilépett az utcára, a tömeg sodrása már nem tudta magával rántani. Megtartotta a csendjét a zaj közepén is, mint egy drágakövet, amit a tenyerében szorongat. Rájött, hogy a világ csak annyit vehet el tőle, amennyit ő önként odaad. Aznap semmit sem adott a nyugalmából, és paradox módon éppen így tudott a legtöbbet adni másoknak: a tiszta jelenlétét.
Leült a szoba közepén. Nem kapcsolt be zenét, nem keresett külső kapaszkodót. A Megerősítés-sorozatot hívta segítségül, de nem hangosan: a szavak a sejtjeiben visszhangoztak. „Az én békém az én váram. A figyelmem csak oda áramlik, ahol építenek.”
Érezte, ahogy a tudatában felépül a láthatatlan bástya. Ez nem elszigeteltség volt, hanem tudatos választás. Amikor két óra múlva kilépett az utcára, a tömeg sodrása már nem tudta magával rántani. Megtartotta a csendjét a zaj közepén is, mint egy drágakövet, amit a tenyerében szorongat. Rájött, hogy a világ csak annyit vehet el tőle, amennyit ő önként odaad. Aznap semmit sem adott a nyugalmából, és paradox módon éppen így tudott a legtöbbet adni másoknak: a tiszta jelenlétét.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!
További hasonló novellák az Egyéb témából: