Melléd ülök

Nem kérem már a tegnapot,
halkan melléd ülök.
Tenyeremben hajnali harmat,
s a szívedhez hajolok.

Ha kint világok dőlnek össze,
bennem még ablak nyílik,
s ahol a félelem beszélne,
ott egy csillag fénylik.

Nem őrizlek rácsok mögött,
nem kötlek semmihez.
Úgy maradok melletted,
ahogy fény simul a vízhez.

Láttam már hosszú éjjeleket,
széthulló, néma életeket,
mégis éltetett valami:
a szívem emlékezett.

A szemedben nem múltat keresek,
válasz helyett téged,
azt az otthont találom,
ahol a szívem hazatérhet.

Ha egyszer minden szó elfogy,
s már némaság marad,
én akkor is felismerem benned
a régi, tiszta arcodat.

Nem tudom, merre visz az út,
sem azt, ki meddig marad.
De amíg bennem hajnal ébred,
emlékeimben őrzöm arcodat.

S ha majd a világ elcsendesül,
s nem kérdez többé semmi,
én nem búcsúzni érkezem:
hozzád hazatérek, kedvesem.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.