18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
FIGYELEM! NYUGALMAT MEGZAVARÓ, LELKI BÉKÉT FELKAVARÓ ÍRÁS! CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK ÉS/VAGY TIZENNÉGY ÉVEN FELÜLIEKNEK! . A felkelő nap már melegséggel árasztotta el a természetet, a hajnali harmatot már az első sugarak magukba szippantották. A kis családból egyedül a testvérpár van már ébren, vasárnap lévén. Egy hatéves kislány és egy hétéves kisfiú játszott Momóval, a nyolchónapos Labrador kutyakölyökkel. Hangos és gyöngyöző kacaj szállt a tündöklő napsütésben, halk, mégis erőteljes vakkantásokkal és játékos morgásokkal. Ez utóbbi Momótól származott, aki mindenáron meg akarta kaparintani azt a zöld teniszlabdát, amit a gyerekek egymásnak dobáltak szívből kifakadó kacaj kíséretében. Az anyuka természetesen éberen alszik, hallva a kinti örömittas játékot. Vágyakozón bújik férjéhez, bár…Tovább olvasom…
A történet az 1930-as években játszódott. Szymon Lengyelországban élt. Az édesapja bányászként dolgozott, ez amolyan családi hagyomány volt náluk. Az iskola elvégzését követően így ő is a bányászéletet választotta. Szeretett a mélyben munkálkodni, minden nap egy újabb kihívásnak számított. A kisvárosban egyébként sem nagyon akadt más munkalehetőség. Lent mindenki egyenlőnek számított, és a kockázatvállalás még szorosabbra fűzte a köteléket közöttük. Szinte egy családként tartottak össze. Szymon átlagos fiatalemberként élt. Munka után néhány barátjával a közeli borozóban öblítették le a napi szénport. – Te, Szymon! Mikor nősülsz már meg? – kérdezte az egyik barátja. – Nem sürgős… – válaszolta. – Neked se legyen jobb, mint másnak – viccelődött nevetve a másik. Így tréfálkoztak…Tovább olvasom…