„tudatosság” – novellák címszó szerint

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 03. 16. 22:45 Misztikus ❤️ 2 👁️ 15

Egy nyári estén sétáltam az erdőben. A lombok lágyan susogtak a szélben, mintha titkokat suttognának egymásnak, a madarak csivitelése pedig betöltötte a teret, mintha az alkonyat utolsó üzenetét közvetítenék. A Nap méltóságteljes lassúsággal ereszkedett alá az égen, aranysárga fénye áttört a fák sűrű lombján, és meleg simogatással érintette az arcomat.
A levegő selymes volt és hűvösen simogató, mégis magában hordozta a nyári Föld illatát – a mohák és páfrányok zöld frissességét, a virágok bódító édes aromáját és a fák kérgének enyhén fűszeres, mély illatát. A talaj puha volt a lábam alatt, apró gallyak roppantak meg minden lépésnél, mintha az erdő maga is figyelné az utamat.

Szerettem ezt a helyet. Mindig úgy éreztem, hogy az erdő magához ölel, hogy a fák bölcsessége és nyugalma belém…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 09. 13:24 Filozófikus próza ❤️ 0 👁️ 32

A reggel nem sietett, csak tudomásul vette magát. A fény megállt az ajtófélfán, mintha mérlegelne. A kávé gőze felszállt, majd eltűnt, ahogy a gondolatok szoktak.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, mindenkin egy láthatatlan nap. Egy nő megállt a bolt előtt, előbb zsebre tette a kezét, csak utána lépett be. A mozdulat rendet tett benne.
Délután a csend hosszabb lett a mondatoknál. Nem volt mit hozzátenni. A dolgok a helyükön maradtak, még azok is, amelyek hiányoztak.
Este, amikor a nap elengedte magát, nem maradt elszámolnivaló. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. Elég.

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 02. 05. 21:15 Filozófikus próza ❤️ 1 👁️ 14

Az életben szerzett tapasztalatok, a szívünkben őrzött érzések, a megélt örömök és fájdalmak formálják azt a lencsét, amelyen át szemléljük a minket körülvevő valóságot. Ez a szemüveg egyedi, személyes és megismételhetetlen. Senki más nem lát pontosan úgy, mint a másik ember, mert senki nem élte át ugyanazokat a pillanatokat, ugyanazokat az érzelmeket.

Az igaz bölcsesség nem abból fakad, hogy valaki tudja a „helyes” utat, hanem abból, hogy felismeri: a másik szemüvege is értékes, és az ő igazsága is létezik, még ha nem is egyezik a sajátunkkal. A tudatosság abban rejlik, hogy megértjük: a világ színesebb és gazdagabb, mint egyetlen nézőpont, és ez a sokszínűség adja meg az élet valódi szépségét.

Ha megpróbálják ránk kényszeríteni a saját látásmódjukat, akkor bezárjuk magunkat egy…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 05. 14:24 Egyéb ❤️ 1 👁️ 27

A reggel nem ígért semmit. A fény lassan végigsétált a falon, megállt egy képnél, mintha emlékezne. A kávé keserű volt, de pontos.
Az utcán az emberek egymás mellett haladtak, nem ütköztek. Egy nő megállt, hogy felvegye a leesett levelet a cipőjéről, majd elengedte. A mozdulat nem maradt nyomtalan.
Délután a csend súlyt kapott. Nem nyomott, inkább megtartott. A gondolatok nem kértek választ.
Este, amikor a nap elfáradt, nem maradt elszámolni való. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. Elég.

Írta: Az időtlen halkpont 📅 2026. 02. 03. 13:12 Spirituális ❤️ 2 👁️ 17

– Mester… valami nem stimmel.
Túl sok mindent érzek. Mintha nem egy élet lenne bennem.

A Mester nem mosolygott.
Nem vigasztalt.
Leült egy kőre, és a tanítvány mellé mutatott.

– Ülj le.
Amíg állsz, keresel.

A tanítvány leült.

– Azt hiszem, más idők… más életek… átszűrődnek rajtam.

A Mester a földre tett egy kavicsot.

– Mit látsz?

– Egy kavicsot.

– Nem.
Te egy történetet látsz hozzá.
Időt. Eredetet. Jelentést.

A tanítvány hallgatott.

– Amit érzel – folytatta a Mester –, az nem múlt.
És nem is más élet.

– Akkor mi?

– Nyitottság.

– Ennyi?

– Ennyi.
De az ember ezt nem bírja elviselni magyarázat nélkül.

A tanítvány lehunyta a szemét.

– Néha fáj. Néha gyönyörű. Néha túl sok.

– Tudom.

– Akkor miért nem állítod meg?

A Mester…

Írta: K. Barbara 📅 2026. 02. 02. 15:06 Élet ❤️ 1 👁️ 18

Ajándékba kaptuk ezt az életet.
Egy pillanat is elég, és minden eltűnik. A felépített életünk, családunk, a barátaink. Néha úgy érzem, túl biztosra megyünk, biztosra vesszük azt, hogy ha este álomra hajtjuk a fejünket, holnap reggel felébredünk. De mi erre a garancia?
A válasz az, hogy semmi.
Csak a remény marad, hogy minden ugyanúgy lesz, mint tegnap volt.
Túlságosan ragaszkodunk a terveinkhez, minden egyes napot úgy töltünk, hogy beosztásokat követünk.
Épp ezért annyira monoton minden.
Van egy-két szép emlékem, mikor egy hirtelen kapott ötlettől csak úgy elindultunk kirándulni, kikapcsolódni. Azt hiszem, ezek az emlékek azok, melyek a nehezebb napokon is mosolyt csalnak az arcomra.
Bár minden napban van valami szép, hisz van egy egészséges és csodálatos családom, viszont néha azt…

Írta: Az időtlen halkpont 📅 2026. 02. 01. 07:32 Spirituális ❤️ 1 👁️ 14

Te, kedves ember…
most emberi testben jársz, és ezt az időt utazásnak nevezed. Nem tévedsz. Az. Csak nem úgy, ahogyan egykor elképzelted. Ez nem gyors haladás, nem iránytűkkel és mérföldkövekkel. Inkább lassú belesimulás egy ritmusba, amely már jóval előtted létezett.

Ne feszítsd magad. Ülj le ide mellém egy pillanatra. Igen, ide. Az út szélére. Nem történik semmi baj attól, ha most nem haladsz tovább. Az utak nem sértődnek meg.

Érzem rajtad a keresést. Azt a csendes, kitartó mozgást benned, amely újra és újra kérdez, még akkor is, amikor kifelé már nem teszed. Ez a keresés nem hiba. Nem türelmetlenség. Ez annak a jele, hogy emlékszel valamire – még ha nem is tudnád megmondani, mire.

Vegyél egy lélegzetet.
Nem kell különlegesnek lennie.
Csak olyannak, amilyen most…

Írta: Az időtlen halkpont 📅 2026. 01. 25. 06:03 Spirituális ❤️ 2 👁️ 28

Az ember többnyire a felhők alatt él, ott, ahol a gondolatok sűrűn rétegződnek, egymásba fonódnak, és nehéz felismerni, melyik születik belül, és melyik érkezik kívülről. A tömegtudat folyamatos áramlásként van jelen: vélemények, érzések és elvárások mozgásaként, amelybe az ember belenő, és amelyhez idővel alkalmazkodik. Átveszi a ritmust, a hangnemet, a gondolatmeneteket, s így formálódik az identitás, amely egyszerre tart meg és fed el.

A változás pillanata akkor érkezik el, amikor az ember megérzi, hogy a látás tisztulhat. Egy lélegzetnyi időre megáll, és a figyelem iránya finoman elmozdul. A külvilág helyett a belső tér válik érzékelhetővé, és ezzel együtt megjelenik a különbségtétel képessége is. Ahogy az ember közelebb kerül a felhőkhöz – ahhoz a réteghez, ahol a tömegtudat…