Írta:
Kollár Kornélia
💠
📅 2026. 03. 12. 17:41
Önismereti
❤️ 1
👁️ 19
Amikor kinyitok egy könyvet, a világ egy pillanatra elcsendesedik körülöttem. A betűk lassan életre kelnek, mint apró fények a sötétben, és én követem őket, mintha egy láthatatlan ösvény vezetne rajtuk keresztül.
Volt idő, amikor különösen nagy szükségem volt erre az ösvényre. Amikor a gyász nehéz csendje telepedett rám, és a gondolatok túl hangossá váltak bennem. Akkor kezdtem el verseket írni. Nem tudom, honnan jöttek a sorok – mintha valaki halkan súgta volna őket a lelkemnek.
Azóta már egy könyv is megszületett. Néha úgy érzem, nem is én írtam, csak kinyitottam egy ajtót, és hagytam, hogy a történet átsétáljon rajtam.
Az olvasás és az írás különös szárnyakat ad. Nem látszanak, mégis felemelnek. Lapról lapra repítenek erdőkön, csillagokon és időn át – egészen addig a helyig, ahol a…
Tovább olvasom…