Enzo, már megette a kenyere javát. Nyugdíjas éveit egyedül éli. Annyira jól tartja magát, senki sem tudná eltalálni, az életkorát. Franciaországban, Dole városában lakik, de nem túl messze a hegyekben van egy kis csinos víkendháza. Sok időt tölt ott, szereti a természetet és elsétálgat az erdőben. Felesége már régebben egy más dimenzióban létezik. 
Diákszerelemből lett házasság. Nagyon boldogan éltek, bár gyermekük nem születhetett, mégis teljesnek érezték életüket. A magány azonban nehéz lelki terhet jelentett számára. Próbált társat keresni magának, de az imádott feleségét senki sem pótolhatta. Felhagyott az ismerkedéssel, mert nem akart másoknak bánatot és csalódást okozni. Rá kellett jönnie, hogy nem áll készen egy új kapcsolatra bármennyire is szeretné a magányát enyhíteni. Minden a …

Életem zakatoló vonatán utazom. Ez a vonat már többször kisiklott, de szerencsére nem történt halálos baleset. Egy-egy ilyen kisiklás mindig elgondolkodásra késztetett. Válaszokat nehezen találtam a miértekre -, még most is van olyan, amire keresem-, de mindig zötykölődtem tovább, miközben sok megoldás jött velem szemben. 
Először akkor kezdtem megtalálni önmagam, amikor nem azt kérdeztem magamtól, mit kéne tennem, hanem azt, hogy mi az, amit már nem vagyok hajlandó tovább tenni. Ez nem eufórikus érzés volt, inkább csak tisztázás. Letisztulás. Nem a „minden rendben” nyugalma, hanem az „elég volt a félmegoldásokból” felfedezése.  
Nem lettem magabiztosabb, csak őszintébb. Nem múlt el a félelem, de megszűnt irányítani. Nem lett könnyebb az út, viszont érthetőbb lett, miért ezen az …

A falu katolikus templomának szélesre kitárt ajtaján keresztül, a zengő orgonaszó szárnyaló dallamai messze áradtak ki. Nyomában Krisztus urunkat dicsőítő ének hangjai csendültek fel a padsorokban helyet foglaló hívek, többnyire a misék elmaradhatatlan látogatói, az öregasszonyok szájából.
Az 1950-es évek elején a rendszer éles vallás és egyházellenes politikája ellenére is faluhelyen az emberek életében a vallás, a templomba járás továbbra is fontos szerepet játszott. A közösség számon tartotta ki az, aki templomba jár és ki az, aki nem. Azok, akik kerülték a templomot, komoly elmarasztalásra számíthattak.
A falu katolikus templomának padsorai a miséken mindig megteltek. Az első sorok a diákoknak voltak fenntartva, és csak ezután foglalhattak helyet a felnőtt hívek. A misék …

Gruber néniről az egész utca tudta, hogy történelmet tanított gimnáziumban, mielőtt nyugdíjba ment. Kevéske pénzét eleinte zongoraórákkal egészítette ki – igazán szépen zongorázott és türelmes tanárnak ismerték, bár hajlamos volt még akkor is magyarázni, amikor a tanítvány már régen értette –, aztán ahogy hallása romlott, fel kellett hagynia a tanítással. Ettől fogva az egyetlen mellékjövedelmének az számított, hogy időnként eladott valamit rég elhalt, egykori katonaorvos férjének holmijaiból.

Hajós doktor nehézkesen mászott föl az öreg bérház lépcsőjén, megkereste a lakásszámot, és becsöngetett.

– Kit tetszik keresni? – nézett ki egy apró, törékeny öregasszony.
– Gruber Andorné?
– Az én vagyok, de maga ki?
– Doktor Hajós István, kezét csókolom.
– Hangosabban ám, mert nem …

Az egész azért volt, mert a Prof egy öntelt disznó, akinek nem elég, hogy ő lett a második Einstein, Newton és Edison egy személyben néhány hónap alatt, de még Al Capone is ő akar lenni.

Az életben föl nem köszöntöm még egyszer a Négyzetgyököt a szülinapján. Már megint november negyedikén kezdődött, átadtuk a csokrot, aztán a Prof elkapott a folyosón, és benyomott valami dumát a fejembe. Volt abban minden, molekuláris meg nukleáris, kristályszerkezet meg ionizáció, de lehet, hogy dórizáció, ezeket az ógörögöket mindig kevertem. Egy darabig hallgattam a bal fülemmel, a jobbon meg kieregettem a szavait. Ezt átlag háromszor egy héten szoktam csinálni, amikor éppen bejelenti a következő világraszóló találmányát. Azért amikor azt mondta, rendkívüli csapattanács, akkor fölfigyeltem, mert …

Hun vaót, hun nem vaót, vaót egyször egy szögény öregasszony mög annak egy fija. De azok ollan szögényök vaótak, mint a templom egere. Vaót egy kis házuk, más semmi. Egyször egy este vatattak a kamarába, hogy tán valami önnivaló akadnék, de hát nem akadott semmi.
– Egy szöm paszuly, idösanyám – mondta a gyerök –, nezze, eztet tanáltam.
– Hát, gyerököm, ezzel nem lakunk jaól, ha kettőbe vágjuk se es.
– Vágjuk akkó négybe, a mégiscsak több!
– Hadd el, fijam. Űtesd el inkább a kerbe, hátha egyször majd kikő, oszt legalább némi paszulyt öhetünk, ha élünk még.
No, úgy es tött a gyerök, oszt lefeküdtek éhön.
Röggel oszt mönnek ki, hát árnyékba vaót a egész ház. Neznek föl, hogy mekkora fölhő lött mámeg, hát oszt nem es. Nem vaót fölhő a. Egy éktelen nagy fa állott a ház mögött.
– Hinnye …

Mindeközben nem is oly messze az erdőtől, ahol Harmatka a föld gyomrába volt zárva, István király ügetett a mezőn hű lován. Ekkortájt a középkor hajnalán a meseszép Magyarország földjén István herceg uralkodott az emberek fölött. Apja, Géza fejedelem alatt tanulta meg a vezetés és a bátorság tudományát, aki nap mint nap jóságra és bölcsességre nevelte. István, aki már fiatalon is bátor, nemes szívű és igazságos volt, az erdő mélyén nőtt fel, ahol a természet csodái és megannyi titkai mindennapja részévé váltak.
Ezen a különleges napon –  amiről még ekkor nem tudott – lassú menetre fogta lovát és az erdő magas fái között lépkedtek tovább. Miközben lassan baktatott észrevette, hogy egy fekete holló időről-időre leszállt mellé a vaskos ágakra, így kísérte útján. A madár károgott és széles …

Kinyitok egy könyvet.
A borítója ismerős, mégis idegen.
Amikor az ujjam a lap széléhez ér, megremeg –
mert érzem: ez nem egy történet. Ez az életem.
Az első oldalon egy kislány ül a padlón.
Túl nagy álmokkal egy túl kicsi világhoz.
Hol modell szeretne lenni, hogy végre észre vegyék.
Hol újságíró, hogy kimondhassa azt, amit mások nem mernek.
Tanító, mert hinni akar abban, hogy a szavak alakítanak és a szeretet nevel. Tudja, hogy minden gyermek egy lakat és minden gyermeket egy másik kulcs nyit. Egy tanító tudja csak melyik gyermekhez melyik kulcs illik.
Orvos, mert már akkor fájt neki mások fájdalma. Továbbá embereket gyógyítani, elvenni fájdalmukat a legnemesebb hivatás a világon.
Lapozok.
A lapok megsűrűsödnek, komolyabb lesz a betűk súlya.
Az egyik álom valóra …

Harmatka a tündérlány, a hosszú lépcsősor végén, a magasba nyúló tükörajtó előtt egy pillanatig sem hezitált. Keze megérintette a fekete tollpihe formájú kilincset és egy határozott mozdulattal lenyomta. Amint kinyílt az ajtó, még egyszer feltekintett a nyitott csapóajtóra, hogy lássa, még ott a világa, de a kéken ragyogó égből már csak egy aprócska kék pont volt látható. Lassú mozdulattal kitárta az ajtót és izgatottan nézett be. De a sűrű, lila színű köd elrejtett előtte mindent, ami a másik oldalon volt. Halk zene ütötte meg a fülét valahonnan a távolból de mivel semmit sem látott, csak találomra elindult a rapszodikus muzsika irányába. Kezeit maga elé nyújtva tett egy tétova lépést befelé, amikor hirtelen jéghideg kezek kulcsolódtak a csuklójára és a tejszínű lila ködben felvillant …

Mindig is az este volt a kedvenc időszakom. Legfőképpen karácsonykor. Már kicsi gyerekként azt vártam, hogy lemenjen a nap, felragyogjanak a csillagok és az este selymes leplet terítsen az ablakokra. Ilyenkor elkezdődött a varázslat. Édesanyám – jó szokásunkhoz híven – megkérdezte, hogy melyik mesekönyvből olvasson fel – mert rengeteg mesekönyvünk volt ám –, milyen történethez lenne kedvem. Én, mint mindig, most is azt kértem, hogy lepjen meg valami különlegességgel. Nem csalódtam. Az én selymes hangú, sellőalakú, kedves mosolyú anyukám mielőtt beleült volna a kedvenc hintaszékébe, az ágyamhoz lépett és kezembe adta a pingpong golyónyi üveggömböt, amit ő is az anyukájától kapott. Ez a kis gömb generációk óta öröklődött anyáról lányára, most épp rám. Szelíd mosoly kíséretében arcon …