Múzsák Könyvtára

A Múzsák Könyvtára egy közösségi irodalmi tér, ahol versek, novellák, mesék és kreatív alkotások kapnak otthont. Célunk, hogy inspirációt, teret és láthatóságot adjunk minden írónak és olvasónak – legyen kezdő alkotó vagy tapasztalt szerző. A könyvtár folyamatosan bővül új írásokkal, friss hangokkal és egy támogató közösséggel, ahol az olvasók visszajelzést adhatnak, a szerzők pedig kibontakozhatnak. Fedezd fel a sokszínű műfajokat, böngéssz a szerzők között, és merülj el a kortárs magyar irodalom élő, vibráló világában. A Múzsák Könyvtára az a hely, ahol az alkotás találkozik a közösséggel – és ahol a történetek életre kelnek.

Legfrissebb verseink

Vörösen lélegzik a pohárban a bor,
fénye fölött ezüst hídra lép a Hold.
A percek lassan nyílnak, belénk simul a mámor,
s a szívet megtalálja Ámor.

A vágy körénk hajol, nem kérdez, csak figyel,
szerelmesen átölel.
A bor illatából heves történet születik,

Mind fényt hordozunk, ezen a bolygón élve,
Az álmaink nyomán új terek nyílnak rendre,
A szívünk halkan szól, mégis dallá perdül,
És átölel a lét, mikor minden út elül.

Néha nem könnyű az élet, de fényünk nem csorbul,
A csendben új erő születik, s a lélek felvirul,
A horizont mögött már tiszta ösvény dereng,

Dereng már a hajnali fény
de te fel sem fogod mit vétettél:
- megküzdeni a vággyal,
az örök elmúlással -
csak fogod kezem
s nem engedsz elesnem,
csak húzol magaddal,
hogy együtt küzdjünk száz viharral, 

Nem érint a kéz, mégis remeg a bőr,
ahogy egymásba simul a csendem és a csended.
Az idő megáll — nem kérdez, nem dönt,
csak nézi, ahogy két lélek felismeri önmagát a másikban.

Te ott állsz — nem testtel, hanem emlékkel,
árnyék nélkül, fényből, hangtalan sóvárgással.
Én pedig közelebb hajolok, s te engeded —

Már nem fojt a csend,
inkább nyugtat szelíden,
megölel védelmezően,
hűsíti lelkem sebeit,
sorompókon is átlibben.

Komor a bozótos domb,
a téli felhők árnyában,

Elromlott?
Dobd ki!
Erről szól minden.
Ne javíts semmit!
Legjobb, ha nincsen.

Beteg lett?
Hagyd el!

Legfrissebb novellák

Drága nagymamám konyhájából minden nap finom ételek illatát éreztem.  Egyszer mikor meglátogattam épp készítette a finom zserbót.  Nagyon jó illatok voltak azok tudta, hogy unokája jön és a kedvencemet csinálta mindig. Nagyon szeretett sütni főzni lesni minden kívánságomat. Vasárnaponként elengedhetetlen volt a hús leves és mikor itt voltam mamánál mire felébredtem már javában főtt az aznapi ebéd. Egyszer kérdeztem tőle mi a kedvenc parfüm illata, hát nagy csodálkozásomra azt felelte , hogy a gyöngyvirág.  Mondta már nagyon rég nem talál, de én megfogadtam, ha találok egy ilyen illatot megveszem neki. Hát azóta találtam egyet, de már nem adhatom neki oda, de reménykedem benne, hogy odafent a mennyországban titkon érzi azt a mennyei gyöngyvirág illatát.

A nő története
A nő 35 éves volt. Kicsi termete arányos és szép, vékony, 53 cm-es derék és alig 40–45 kiló. Alkata akár egy manökené — ja, hisz az is volt! A munka mellett, amit végzett, felkérte a cége, hogy a bemutatókon szerepeljen. Vállalta, nem a tetszelgésért, hanem mert kellett a pénz.

Hiába volt magas pozíciója, a munka után még eljárt sík-kötni géppel. A férje vitte el és hozta haza, rengeteget dolgozott, de bírta. Már 15 éves kora óta az élet arra tanította — az apja halála miatt —, hogy talpon maradjon és helytálljon.

Volt egy kislánya, aki akkor volt 6 éves. A kislányt a nagymama vigyázta, hogy az anya és az apa tudjon dolgozni.

Felhők csüngtek az égből, amikor a Nap éppen álmából próbált felébredni. Érezte, egész nap esni fog az eső, de a szélre nem számított. Mikor gondolatait befejezni készült, megjelent a szél. A Nap felvette komor arcát és elbújt a felhők háta mögött. 
	Talán nem éri őt el a szél.

Poppy Payton

Azt hiszem, én vagyok a világon a legjobb barátnő. Tegnap megígértem Candice barátnőmnek, hogy ma munka után elmegyek vele a Forradalmi Ifjúsági Napokra.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az illatokról az évszakok változása jut eszembe.
Már gyermekkoromban is éreztem az évszakok különleges illatát, mert minden évszakváltáskor  történt velem valamilyen fontos esemény,
ami meghatározta életemet. Jót és rosszat is.(mert sajnos azok is akadtak, de arról inkább most nem írok!)
Minden évszakról eszembe jut , mit és milyen illatokat éreztem abban a pillanatban amikor az adott évszak beköszöntött. Sorrendben, ahogy a visszaemlékezéseim következnek.

Elsőként a Tél jut eszembe.

Kijutottam a kalitkából, amibe évek óta be voltam zárva. 
El sem hiszem, végre szabad vagyok. Amint kijutottam innen, elmegyek jó messzire. Gondoltam én kis naivan. Akkor még nem tudtam mi vár rám. Ő viszont jött utánam. Sajnos vissza akart kapni. Az ő arany madárkáját, akit mindenki akart. Mutogatni újra meg újra mindenkinek, hogy én csak az övé vagyok. 
De nem, többé nem megyek vissza. Valahogy el kell tűnnöm előle. El kell bújnom, meg kell tennem. Nem bírom tovább nézni a kacér vigyort az arcán. Nem, emlékezni sem akarok rá. 
Kitárom szárnyam, és megpróbálok elrepülni, de a lánc nem enged. A lánc a bokámon, visszahúz a sötét verembe...

Legfrissebb mesék

A rengeteg mélyén, ahol a fák koronája olyan sűrűn fonódott össze, hogy a napfény már csak aranyporral behintett csíkokban jutott le, állt két réges-régi autó. Nem akármilyen autók voltak ezek! Az erdő lakói csak úgy emlegették őket: a Rozsdás Őrök.

Az első, egy öreg, zöldes-szürkévé fakult jármű, büszkén hajtotta fel az orrát, még akkor is, ha a moha és a zuzmók már teljesen befedték. Ő volt Bendegúz, az erdő legöregebb és legbölcsebb őre.
A mögötte álló, kék színét halványan őrző autó csillogó szemmel figyelt mindent. Őt Liliomnak hívták, a fiatalabb, kíváncsibb, tele álommal és reménnyel.

Történt egyszer, hogy az erdőbe egy szélfuvallattal különös baj érkezett: egy titokzatos árnyék, amely minden élőből elszívta a fényt és a mosolyt. A madarak elhallgattak, a gombák összekuporodtak, a fák pedig félve susogtak egymásnak: „Valami jön…”

2099.09.23.
Nova a szép fiatal lány a tengerparton állt, és szeme kutatóan a Holdat kémlelte.
A Hold fénye ezüstösen csillogott a lágyan fodrozódó víztükör tetején, akár csak
egy ezüst híd, ami átvezet  valamilyen ismeretlen ,távoli helyre.
Telihold idején  Nova mindig kijött a partra és vágyakozva gondolta, milyen jó lenne, ha egyszer az ezüsthídon átmenne a tenger túloldalára.Tudta magáról, a szüleitől, hogy ő egy különleges lány aki messzi földről érkezett a tengerparti városkába. A nevét is a különleges tulajdonsága miatt kapta a szüleitől, Nova, így hívták.
Időközönként, hirtelen oly fényesen  kezdett ragyogni, mint a legfényesebb csillag.Azt suttogták róla a helyi lakosok, hogy ő a Csillagbolygóról érkezett, és Csillaglányként emlegették. Ezért mindenki úgy tekintett rá, mint egy Csodára. Ezért neveztéķ el Novának, mert a szó jelentése is a csodát jelképezte. Hirtelen fellépő ragyogása miatt az emberek tisztelték és csodálták, de nem volt egyetlen barátja sem, mert féltek vakító fényétől.

A fiú, ahogy állt a derékig érő elburjánzott fűben a nagymamája házának hátsó udvarán, hirtelen semmihez sem hasonlítható magas hangot hallott az ég felől. Felnézett és meglátta a hatalmas madarat a feje felett, mely kiadta ezt az éles hangot. 
Az égen szétterülő látvány egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző. Óriási szárnyai vitorlaként duzzadtak a levegőben és a földről olybá tűntek, hogy lehetnek vagy tíz méter szélesek is. 
Sam azt hitte, hogy csak a nagymamája rongyos, kockás füzetében léteztek a szivárványszínű madarak, melyekről minden alkalommal mesélt neki, amikor itt töltötte az éjszakát. De most nem volt este, és nagyi nem mesélt neki, nem csillogtak közben azok a halványzöld szemei, mert nagymamát épp most temették el. 
Viszont a madár határozottan itt volt a feje felett a nagy égbolton és úgy manőverezett lassan felé, mint egy kék tengeren úszó hajó.
Bátortalan akart hátrálni egy lépést, de a látvány annyira elragadta, hogy lábai gyökeret vertek a földben. A madár alulról narancssárgán virított és jól látszódott kecses pávákhoz hasonlító feje, melyen megannyi színesen csillogó bóbita díszelgett. 
Olyan közel volt már a fiúhoz, hogy az meglátta vékony lábait is, melyeken hiányoztak az oly megszokott madár lábak, helyettük hosszú karmokban végződő, emberi ujjhoz hasonló végtagok voltak. 

Zöld Mesék Erdője egy varázslatos hely, ahol az állatok és a növények békében élnek az emberekkel. A legkülönlegesebb lakója az erdőnek régi jó barátom Ubul manó, aki az újrahasznosítás mesterévé vált az évek során. Lelkiismeretesen minden nap körbejárja az erdőt, hogy gondoskodjon róla, mindenki helyesen gyűjtse a szemetet, hasznos tanácsokkal látja el az állatokat.
Egy nap Józsika a közeli város lakója kirándulásra érkezett az erdőbe szüleivel. Amint a fák között sétált, egy különös lénybe botlott. Ubul manó, aki épp egy régi kartont alakít át madáretetővé, barátságosan köszönti. Józsika kíváncsisága felkeltődött, és többet szeretne megtudni.
– Szia, kis barátom! Én vagyok Ubul manó. Te kicsoda vagy? 
– Szia! Én Józsika vagyok. Mi a manót csinálsz itt az erdőben?
– Én segítek az erdőnek tiszta és egészséges maradni az újrahasznosítással. Szeretnéd megtanulni, hogyan?
Józsika lelkesen bólogatott, mindig szeretett tanulni és új dolgokat megérteni. 

A szarvassá változtatott lány 2.rész
-Jégvarázsló átka megtörik.

Mánap reggel Hóország királya összehívta királysága összes alattvalóját, hogy kihirdesse uralkodói szándékát.
-Egy életem, egy halálom annak adom fele
királyságom és a leányom, aki megtöri a Jégvarázsló átkát, és  a Csodaszarvasból újra  hercegkisasszonyt varázsol.