– Ne haragudjon, meg tudja mondani a pontos időt?
– Nem haragszom, uram. Ön egy módfelett szerencsés ember: rohanó világunkban, annyi sok rideg szívű járókelő között éppen engem sikerült kiválasztania itt, a Blaha Lujza tér sarkán, ezen a fagyos hajnalon, engem, aki – ezt bátran és álszerénység nélkül állíthatom – mentes vagyok attól, hogy haragudjam azért, ha megállítanak bármikor. Egyszerűen ilyen vagyok, kedves uram: mindig melegséggel tölti el a szívemet, ha egy embertársamnak segítségére lehetek bármi csekélységben, akár éppen olyasmiben, amit ön volt kedves éppen említeni.
Rátérve mármost a lényegére a problémának, amivel kapcsolatban ön most tudakozódik, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy köntörfalazás nélkül felelhetek igennel, mivel éppen a tegnapi nap folyamán hoztam …

Az Elnök ötvenötödik születésnapján tartott parádés felvonulások szemetét még javában söprögették a városok főutcáin, amikor a központi propagandastáb már összeült, és nekifogott megbeszélni, mivel készüljenek a hatvanadikra. Számos ötlet merült fel, sokat el is fogadtak közülük.

A stábfőnök extra prémiumot kapott a fővárosi rezidenciától az Elnök hegyi nyaralójához vezető egysínű vasút tervéért a pártigazgatótól, aki egyébként az apósa, az Elnök unokatestvére volt. A tervezést, majd az építkezést megkezdték, a számítások szerint a költségek az ország éves GDP-jének egy–két százalékát teszik majd ki, és tíz százalék fölött lehet a visszacsorgatási mutató, ami ekkora beruházásnál szép eredmény, ötvenmilliárd tallérra is rúghat. Jelentős sikere volt a halastó tervének is, amelyet az …

Kakas harsan, hajnal hasad. A szalmakazalban hat macska csapatban alszanak. A kanyarban talpal a magas, nyalka, barna Magyar Antal alhadnagy. Van kardja, lampasza, bajsza, farka. Anna, az ara az almafa alatt. Aranyhaja van, angyalarca. Nagy darab sajtja, almahalma az asztalra rakva, vajas babbal, hallal. Antal nagy garral caplat, Anna arca bamba. Az asztal alatt agarak nyalakszanak.

– Baj van, Antal?
– Hartmann, az az aljas alak – vakkantja az alhadnagy, halat falva. – Sanyargat! Kanada, Ankara, Santa Barbara… hat nap alatt!
– Az anyja!
– Parancsba kaptam. Tavasszal hatvan napra Ramallahba rak, vagy maradtam csak alhadnagy.
– Tavasszal?! Azzal baj van, Antal, hasamban baba van!

Az alhadnagy abbahagyja, a halat az asztalra rakja, hallgat.

– Baba?…
– Aha… baba… tavaszra apa …

A királylány fölemelte a békát és mély átéléssel megcsókolta. A béka abban a szempillantásban szépséges királyfivá változott.
– Kedvesem! – omlott a királylány a karjaiba.
– Drágám – mondta a királyfi –, várnunk kell még. Addig nem lehetünk egymáséi, amíg felséges atyád el nem távolítja családotok címeréből a gólyát.

A királylány fölemelte a békát és mély átéléssel megcsókolta. A béka abban a szempillantásban szépséges fiatalemberré változott.
– Kedvesem – nézett rá a királylány szerelmesen, de csodálkozva –, hol a koronád?
– Nincs koronám, drágám. Mielőtt elvarázsoltak, én egyszerű parlamenti képviselő voltam. Baj?
A királylány letörten roskadt a székre.
– A békát még csak megbocsátaná a sajtó…

A királyfi fölemelte a békát és mély átéléssel megcsókolta. A béka abban a …

Vasárnap volt, reggel hét. Juli éppen a másik oldalára fordult, amikor a kisszekrényen fölcsipogott a telefon. Álmosan nyúlt oda – ki lehet az, a bankból ilyenkor nem jön SMS, a szülei tíz előtt föl se kelnek, a barátnői pláne nem –, megnyomta a gombot, pislogott, és ezzel vége volt az aznapi alvásnak.

tetszel nekem. péter.

Ez állt a kijelzőn. Juli szíve megdobbant. Ezt soha nem gondolta volna. Ami azt illeti, Pétert vonzó fiúnak találta, igazán kellemesnek: magas, szőke, kisfiús mosollyal, pont az a típus, aki neki tetszik… de soha nem beszéltek többet, mint hogy szia-szia, hogy vagy, ilyesmiket. No persze…

Péter a télen Marival járt, és Mari eléggé hasonlít őrá. Ha ezt a típust kedveli, akkor érthető. De miért pont vasárnap reggel hétkor… miért pont SMS-ben? Péter nem az a …

A hópelyhek, mint apró balerinák, kecsesen táncoltak végig a fagyos széllel, míg megérkeztek Lullaby falujába, ahol már nagyban folyt a karácsonyi készülődés. A fenyőillat és a mécsesek melege betöltötte az utcákat – mindezt pedig Kremp, a tizennyolc éves, félig krampusz–félig ember lány figyelte egy magas fa ágáról, ahonnan ritkán merészkedett le.

Ekkor pillantotta meg a mankóval sántikáló katonát, aki házról házra járva kopogtatott, szállást kérve Szentestére. Minden ajtó bezárult előtte.

Kremp sóhajtott, leugrott a fáról, majd felhúzta csuklyáját, hogy meg ne ijessze az idegent. Bizonytalanul, de kedvesen szólította meg:

– Itt nem találsz menedéket éjszakára… De gyere, kövess!

A katona habozva indult utána. A lány egy apró kunyhóhoz vezette, ahol meleg kandaló égett, …

– Anyuuu, a csacsi az cica? – kérdezte a hároméves Brigitta édesanyjától.
– Ó, dehogyis, Brigikém! A csacsi az egy kicsi szamár. Miért kérdezed?
– Ma az oviban tanultunk egy kis versikét, benne van, hogy: csacsi. Meg az is ott van, hogy „ógmóg”. Anyu, mi az az „ógmóg”?
– Óg-móg azt jelenti, hogy gondolkodik valamin.
– Elmondom a verset, jó?
– Persze, mondd csak!

Brigi meghajolt, majd elszavalta a verset:
Kicsi csacsi sétál, a két füle szétáll.
Azon óg-móg, mi legyen: kertész vagy tanár?
Ha megnő a kis csacsi, egy lehet csak: szamár.

A kislány megint meghajolt, anyukája megtapsolta.
– Tudod mit, Brigi? Szombaton elmegyünk hármasban (te, apu meg én) az állatsimogatóba, és ott közelről is megismerheted a kicsi csacsit. Na, mit szólsz?
– Jaj, de jó! Mennyit kell még aludni …

– Kukurukú! Kukurikú! – Kél a nap! Jó reggelt! – kukorékolt a kakas.

– Jó reggelt, szomszéd úr! – rikkantotta vissza a rigó.

Nyújtózkodva, nagyokat ásítozva ébredeztek a baromfiudvar lakói. A kiscsibék bújtak elő leggyorsabban jó meleg fészkükből.

– Csip-csirip! Csip-csirip! – de csodálatos ez a reggel!

– Csip-csirip! Csip-csirip! – mily jóleső a napsütés!

– Csip-csirip! Csip-csirip! – olyan jót aludtam!

– Csip-csirip! Csip-csirip! – nagyon szépet álmodtam.

– Csip-csirip! Csip-csirip! – ma örömtelien fogok játszani.

– Csip-csirip! Csip-csirip! – érzem, hogy élvezetes lesz a napom! – csipogták egymás után a sárga színű tollpamacsok.

Azzal máris csipegetni kezdtek. Eleinte még tyúkanyó közelében, aztán egyre inkább távolabb tőle. Hamarosan telerakták icipici …

Mogyi a Makkosfalvi ligetben élt családjával, egy termetes vén tölgyfán. A hosszú-hosszú zord és dermesztő téli hideg után kora reggel kismadarak füttye csábította ki jó meleg fészkéből.
– csukk-csukk-csukk – eleget pihentünk a fészekben, gyertek játszani!- Testvéreivel: Cibókával és Kelempájsszal ágról ágra, fáról fára ugrálva pajkosan jöttek le. Szokás szerint kíváncsian kerestek, kutattak, fogócskáztak. Nagyon aranyosak voltak. – Nézzétek mennyi hó! - két kézzel belemarkolt és feldobta. Aztán gyúrt egy gombócot és megkezdődött a hógolyócsata. – Közben gondtalanul beszélgettek, mókáztak és kacagtak.
 – Na, én megyek- szólt Cibóka, – ebédet szeretnék főzni!
– Jól van – mi még maradunk egy kicsit- felelte Kelempájsz. Egészen addig hógolyóztak, amíg át nem nedvesedett a bundájuk. Akkor …

Mogyi beiratkozott egy pilótaképző tanfolyamra, mert arról álmodozott, hogy repülni fog és berepüli az egész országot. A tanítást tapasztalt repülést irányítók végezték. A tanfolyam ideje alatt teljesülhetett Mogyi álma.

– Olyan volt, mintha egy hatalmas, sebesen szálló madár hátán utaztam volna! – mesélte Mogyi testvéreinek. – Felszálltam a levegőbe. Ahogy emelkedtem egyre feljebb, egyre kisebbek lettek a házak, a fák, a toronyépületek, a járművek és minden más is. Egyszer csak akkorák voltak, mint az apró játékaink. Végül olyan picik lettek, mint a hangyák, aztán egyszer csak el is tűntek.

Gyönyörű országunk olyan volt fentről nézve, mint egy hatalmas, színes takaró. A zöld mezők és az erdők pedig, mintha festették volna őket. Az Alföld egy hatalmas síkság, lösz és homok …