Soha

Vasasné Koszla Beáta

Forrás: Internet

Soha nem felejtem el azokat,
akik lámpával jöttek,
amikor sötétben voltam,
mikor magam sem tudtam,
hogy merre induljak.

Amikor a fekete felhők körbefontak,
s nem leltem kiutat,
elveszve,
maga alá temetve
nehezedett rám a súly.

Elém gördülő sziklaként szigetelte el a fényt,
pislákolt csak bennem a remény.
Te mégis lámpást hoztál,
kis szikrád tüzet szított,
sziklát hasított!

Főnixmadárként újjáéled,
s megnyer még száz és száz csatát,
s te velem voltál, bennem bíztál.
Szárnyamba kapaszkodva
magasba szálltál,
együtt a felhők mögül rám kacsintottál.
Mert Te velem voltál!