Télváró

Még sárgul a megmaradt falevél,
megváltozik a táj, beköszönt a tél.
Lassan dér és zúzmara borítja a fákat,
hólepte vidék mit a szívem várhat.

Kitekintve az ablakon jeges csillogás,
teljesen kopár, megpihenő szürkült fák.
Cinkék, rigók, őszapók madáretetőkben,
fagyöngy virít égetően vörösbe.

A borostyán levél kúszik, a fát lassan benövi,
a Karácsony közeledtével a szívbe béke költözik.
A szívem deres hófehér táj után sóvárog,
felidézve, ahogy gyermekként a hóba játszok.

Mosolyt csal az arcomra, ez emlék már,
ősznek végén köd teríti a mezőre fátylát.
a szívem békés, nyugodt, szeretettel teli,
álmaimban otthonom tetejét fehér hó fedi.

Hozzászólások (6 darab)