Nélküled

Egy újabb év kezdődött nélküled. Már a második.
Hiányzol, és a remény egyre csak halványodik.
Az elmúlt évben tanultam, hogy tudlak elengedni,
De nem ment, mert képtelenség téged nem szeretni.

Lelkembe költöztél, nem csak a szívembe,
Nem tudom, mit kell tenni ebben az esetben.
Ölelésed s emléke az otthon érzését adja,
Másnál nem éreztem ezt biztosan soha.

Hangod fülemben visszhangzik, néma óra,
Ahogy az idő múlását egyre csak kattogja.
Illatod néha a semmiből úszik felém, körülvesz,
S keresem a tekintetemmel mohón, hol lehetsz.

A világ szép lett, mióta tudom, benne élsz,
Bár néha összetör a hiányod. Leszek egész?
Nem tudom, van-e még bárki ezen a Földön,
Aki képes lehet arra, engem újra feltöltsön.

Emlékszem, abból tudtam, hogy a közelemben vagy,
Remegtem picit, és pillangók szálltak a gyomromban.
Érintésed áramként cikázott a testemen,
Lelkem nálad ébred minden egyes reggelen.

Az emlékedbe kapaszkodom az éber óráimban,
Hálás vagyok, hogy átélhettem a csodát magamban.
Talán nem jól szeretlek, talán nem vagyok elég,
Nem hagyod, hogy bármit mondjak vagy tegyek.

Talán, ha adsz nekem egy kis időt, és mutatod az utat,
Lehettem volna az, akinek szíved-lelked odaadod.
Talán más lehetne minden, talán boldogok lehetnénk,
De egyedül vagyok, a csend lyukat éget belém.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.