A köd a pirkadat peremén lebeg
Gani Zsuzsa
Forrás: Pixabay
A köd a pirkadat peremén lebeg,
s a tájra csöndet húz a lomha pára.
Horgol a fagy a földre deres fátylat,
amíg a szél engem karöltve neszez.
Egy csoda kellene, mi mindent belep,
mely átölelne, karjaiba zárna.
Az ősz utolsó, halk imája várna,
hogy rám boruljon az öreg December.
De bennem nincs félsz, és mintha becézne,
hiszen minden köd mögött egy tiszta fény
pislákol, mintha új reményt idézne.
Éj zúzmarát hizlal, mely engem igéz,
s a szívemben ott marad a rejtett tűz,
amely télen is dacolva élni kész.
s a tájra csöndet húz a lomha pára.
Horgol a fagy a földre deres fátylat,
amíg a szél engem karöltve neszez.
Egy csoda kellene, mi mindent belep,
mely átölelne, karjaiba zárna.
Az ősz utolsó, halk imája várna,
hogy rám boruljon az öreg December.
De bennem nincs félsz, és mintha becézne,
hiszen minden köd mögött egy tiszta fény
pislákol, mintha új reményt idézne.
Éj zúzmarát hizlal, mely engem igéz,
s a szívemben ott marad a rejtett tűz,
amely télen is dacolva élni kész.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a vershez!