Amikor a nap lecsukja szemét

Forrás: Pixabay

Amikor a nap lecsukja szemét,
és súlyos lesz a csönd a szívedben,
betűk lábujjhegyen melléd ülnek,
s mint a szél a fát, úgy szeretgetnek.

Szavaiddal puha párnát fonhatsz,
miben megpihenhet a fájdalom,
s minden sorban ott a bizonyosság:
nem vagy egyedül, kedves galambom.

Az írás, mint halk, nyugalmas folyó,
s szavak kövére ül a mély sóhaj,
betűből mosoly nő, ha szíved bús,
és a mondat szárnyán szárnyalsz tova.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.