Ha szemedbe nézek

Ha szemedbe nézek,
Téged látlak, ahogy vagy, a puszta valód.
Tüzeket látok, vad lobogását
magasra csapó pusztító tarajos lángoknak,
s nyomukban szállni tüzes pernyét a magasban,
s üszkös fekete romokat.

És ha közelebbről vizsgálom,
kavargó színes képeket látok a világról.
Égig érő hegycsúcsok szédítő ormát.
Gyilkos szakadékok ölének csábító hívását.
Tengerek magasra csapó tarajos, morajló hullámát.
Fenn az égen, a magasban, süvöltő hideg szelek vágtáját,
fenyegető, vészterhes fekete felhők vonulását.

És ha kitartó, lankadatlan figyelemmel tovább vizsgálom,
feltűnnek szemed tükrében
selymes fűvel borított, szelíd, tágas rétek,
csörgedező búvó patakokkal szegélyezettek.

Nézem szemed tengerkék íriszét,
ahogy tágul a fényre, s ahogy csodálkozol,
és látom szemed, forrását fakadó könnyeid tengerének,
könnyek, melyek barázdát szántanak arcodnak mezején.

Nézem hosszasan, párját szemednek, két ékkövét arcodnak.
Csodálom őket, szemem róluk levenni nem tudom, erőm kevés,
s miközben nézlek, te visszanézel rám, s látom, hogy
pillantásodból süt, árad felém néma szerelmi vallomásod.

Hozzászólások (2 darab)