TÉL

Forrás: Saját fotó

Külvárosi alkonyatban
kopott felöltőmben
óvatos lépésekkel
rovom a kihalt utcákat,
nem hallik ebek hangja,
sem fejsze csattogása,
néhány kémény pipál csak,
ijesztő ez a fagyos,
néma világ.

Fény sem szűrődik át
a leponyvázott ablakokból,
pedig mögöttük
kuporgó emberek,
éhező gyermekek.

Az utca vége felől
egy kisember jön,
velem szemben dideregve,
kopott reklámszatyrában
fél kenyér lapul árván.

Szótlanul nyakam köré csavartam sálam,
piros kis kezére húztam kesztyűm,
néhány papírpénzt
a kenyere mellé csúsztattam.

Égő, nedves szemével
köszönetet mormolt,
én az égre nézve kérdeztem –

Uram, nem volt még elég?

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.