Télben

Reped a köd, siklik az éj,
arcomba vág az északi szél,
gyötör, lohol sorsalak,
nyűg a szempillámon leragad.

Könnyed érint, ne félj,
zabolázz, mint gyermeket,
ölts karodból rám ketrecet,
hogy lehetnék szabad.

Terhek ragadnak,
de a szív remél,
oldja bús kötelét.
Hanyag lehelettel
köszön a tél,
morog szorult, konok.

A játszi dér
fanyar szirmokon kullog.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.