Szüleim

Az eső esik kint, és elmossa a bánatot ma,
Tiszta képet hagyva bennem, új reményt adva.
Ülök a szobában, csendbe burkol a délután,
Emlék szalad végig rajtam, furfangos talány.
Gyermekként szüleim óvó karja ringatott engem,
S könnyű volt a világ akkor, fény derengett bennem.
Az eső esik kint, és elmossa a bánatot ma,
Tiszta képet hagyva bennem, új reményt adva.
Orgonavirág illata simítja lelkemet,
S az emlék messze távozik, csendben elenged.
Anyám hívó hangja bennem csillagként él,
gyermeki nevetéssel futnék újra felé.
Ó, bárcsak most is karjába zárna engem,
ne állna köztünk távol, idegen város sem.
Orgonavirág illata simítja lelkemet,
S az emlék messze távozik, csendben elenged.
Szőlő íze perzsel most forrón a számon,
karjának ölelésére éjjel-nappal vágyom.
Apám arca az enyémben mély vonásként él,
óvó tekintete engem ma is tovább kísér.
Munkája mindig messze vitte, más utakra tért,
hiányának örök nyoma szívemben mélyre ért.
Szőlő íze perzsel most forrón a számon,
karjának ölelésére éjjel-nappal vágyom.
A nap kisüt, felszárítja a tegnapi esőt,
reménnyel tölti meg ismét az ázott mezőt.
Az emlékek elengednek, könnycsepp csordul utánuk,
ha felhívom őket, újra csendül nálam hangjuk.
Nyugalom terül szét felettem, elcsitul a lelkem,
magamba zárom múltunkat, s béke lesz bennem
A nap kisüt, felszárítja a tegnapi esőt,
reménnyel tölti meg ismét az ázott mezőt.

Hangosvers:

Hozzászólások (1 darab)