Megcsobbant arcomban – így a messzi évek távolából –, még mindig egy rettegő kisgyerek néz vissza rám, aki már cinikus, megkeseredett Aggastyánná lett.Tovább olvasom…
Sóvárgó sejtek tárházaiba, molekulák, s ösztönökre arany pecsétet ültetett e méla Kor.Tovább olvasom…
Szeretnék kilépni pufók testemből, mely rám hagyományozott ajándékként maradt rám születésemből! Már nem bánom azt,Tovább olvasom…
Mondd csak, barátom? Mit kezdesz mostan a szó-törmelékekkel? A hamiskodó látszat-ígéretekkel, melyekből immáron tán untig eleged is lett?!Tovább olvasom…
Csörtetnek már az agymosott véglények vadonában a manipulálható ember: egyre kicsinyesebb, szánalmas célja közt nincsen átmenet se összefüggés.Tovább olvasom…
A hétköznapiság összezsúfoltnak látszó idegmérgei mintha még fokozatosan egyre dobolnának hallófüledTovább olvasom…
Barátaim! Bizony mondom nektek: jaj azoknak, kik most a józan ész, s a világosságot gyújtó értelem nevében cselekednek:Tovább olvasom…
Mert mindig van, ami távolodik tőlünk… Előbb az anyák-apák, később a család, majd az Egy-Kedvessel a halhatatlannak mondott Mindenség.Tovább olvasom…