A látszatok összerepedt héját jó volna feledni, hogy az ember szabad szemmel is megláthassa a bennük lévő hamis-talmi preparált, kicsinyes csodát; egészségtelen, alamuszi csúszómászók már egyébként is rendre mindennapok omladékán szövögetik manipulatív, magukkellető pókhálóikat, mert rendre elnémíthat másokat is a sokszorosított, kitalált mentség. Forgandó szerencsék őrlő malomkövei közt váratlan-hirtelen egyszer-egyszer bárkit azonnal bedarálhat néhány kellemetlen s barátságtalan hangnem, bánásmód vagy szerénykedő alázat. Az ellenkezés – sok esetben – hitványnak mondott érvei kicsapódnak a sokat beszélő szájak kapuiból, mert fékezhetetlen szökőkutakká változnak át igazmondó beszédek is, melyeket nem lehet elégszer újra s újra meghallgatni – ne dünnyöghessenek értelmetlen, mérges méhraj-kofák az ember füleinek, ha nem muszáj. Lábujjaktól egészen a hajhagymákig olyan átlátszóak, majdnem pőrék lehetnek az ember zsigeri ösztön-érzései, melyet rendre titkolni igyekszik mások előtt. Idők oroszlántorkaiban emlékek, lélek-rétegek vedlenek; tán még így se merik teljes mértékben felfedni önmagukat. Szavak gonoszság-cselvetése ellen még azért jó volna védekezni, bárhogy is forduljon a világ kereke, mert a távolság is egyre inkább felfalja elavult kilométereit.Tovább olvasom…
Kicsinyes gyanakvások betonból kiöntött számító erdejében érintetlen, folyamatosan titkolózó, sejtelmes, manipulatív kettőzöttség, melybe tán az sem igen bízik már meg, akinek a benső lelkét e mai hitvány Kor rendre megfertőzte, s alkuk tárgyává tette. Torz grimaszt vető arcokról le kellene vakarni végleg a közöny s tudatos fásultság masszív kátrányrétegeit, mert már alig maradtak páran, akik megértik a némán hagyott Morze-jeleket, akik cérnavékony mélységek felett sem hivalkodnak hetvenkedve, hogy táncolni is tudnak – de nem szükséges eloltani lelkük mélyén a megsemmisülés aprócska csodáit. Kirakatmozdulatok tökéletesre csiszolt pompája közben mintha mindenki szándékosan elfeledné, hogy ember volt valamikor, s nem hivalkodó celeb, partikirálynős díva. Nem izzadó zsonglőrökre volna mostan égető szükség, se cirkuszi mutatványosokra, akik zsigerileg megtartanák e süppedő Világot – de kimunkált emberfőket feddhetetlennek tűnő arckifejezésekkel. Elkerített perifériákon át még becsülettel megmutatni, hogy másként is lenne jog boldogulva érvényesülni. Kimért élvezeteket szükséges kuporgatni már az eleve magányra ítélt dáridós lakomán, hogy jusson is, meg maradjon is.Tovább olvasom…
Mert most vakság s biztos cél közt mintha fordítottan álldogálna mérlegek kimért serpenyője,Tovább olvasom…
Egyre inkább bedarálódunk a vélt, megtűrt Jelenbe; kapaszkodnánk élhető tunya-közönyökbe,Tovább olvasom…
Tévedhetetlennek gondolt látó-szemekkel sem biztos, hogy az ember még ráismer igazi ismerőseire, barátaira;Tovább olvasom…
Akár a sanda ígéret még egyre ott sutyorog alamuszi, spicliskedő kedvvel egy-egy álszerény ígéretTovább olvasom…
Frissen beidegzett érzetek közt már egyre kevésbé lehet kijelenteni, hogy biztos révTovább olvasom…
Megint a kölcsönkapott, szánalmas ígéretek, alattomos áskálódások. Megint a feszélyezett közhelyek, kínos keresztkérdések agymosottTovább olvasom…