KIKÖVEZETT, GYANAKVÓ LELKEK PEREMVIDÉKEI

Kicsinyes gyanakvások betonból kiöntött számító erdejében érintetlen, folyamatosan titkolózó, sejtelmes, manipulatív kettőzöttség, melybe tán az sem igen bízik már meg, akinek a benső lelkét e mai hitvány Kor rendre megfertőzte, s alkuk tárgyává tette. Torz grimaszt vető arcokról le kellene vakarni végleg a közöny s tudatos fásultság masszív kátrányrétegeit, mert már alig maradtak páran, akik megértik a némán hagyott Morze-jeleket, akik cérnavékony mélységek felett sem hivalkodnak hetvenkedve, hogy táncolni is tudnak – de nem szükséges eloltani lelkük mélyén a megsemmisülés aprócska csodáit.

Kirakatmozdulatok tökéletesre csiszolt pompája közben mintha mindenki szándékosan elfeledné, hogy ember volt valamikor, s nem hivalkodó celeb, partikirálynős díva. Nem izzadó zsonglőrökre volna mostan égető szükség, se cirkuszi mutatványosokra, akik zsigerileg megtartanák e süppedő Világot – de kimunkált emberfőket feddhetetlennek tűnő arckifejezésekkel. Elkerített perifériákon át még becsülettel megmutatni, hogy másként is lenne jog boldogulva érvényesülni. Kimért élvezeteket szükséges kuporgatni már az eleve magányra ítélt dáridós lakomán, hogy jusson is, meg maradjon is.

Sakktábla-folyosók sivatagán át jó volna még néhány ajtón, ablakon bekopogni, mert a beteljesülésnek is spirálisan tekeredő útvesztői vannak, melyeket egykönnyen nem fejthet már meg kótyagos emberi elme s akarat; hiszen, aki nem produkál másodpercekig akár nyaktörő mutatványt, arra könnyedén rásütik a szent bélyeget: Unalmas. Az ember egyre kisebb, akár egy porszem vagy lárvák, s ha nem vigyáz magára – könnyen meglehet –, hogy nehézkes hétköznapjai keserédes próbálkozásait is rendre felzabálják.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.