„Elmúlás” – versek

Az elmúlásról szóló versek az élet legmélyebb és legnehezebben megfogalmazható tapasztalatait hozzák közel: az idő múlását, a veszteség csendes súlyát, a búcsú pillanatát és azt a felismerést, hogy minden út egyszer véget ér. Ezek a költemények nem csupán fájdalmat hordoznak — a megértés, az elengedés, a béke és az emberi létezés törékenységének méltósága is megszólal bennük.

A múló idő és az emberi sors találkozása különös fényt vet az életre: arra tanít, hogy értékeljük a jelen pillanatait, őrizzük meg azt, ami fontos, és fogadjuk el azt is, amit már nem tarthatunk meg. Az elmúlás versei segítenek szembenézni a mulandósággal, megérteni a változás természetét, és megtalálni a csendes, belső megnyugvást.

Merülj el az elmúlás lírájában — ezek a versek egyszerre szólnak fájdalomról és szépségről, búcsúról és elfogadásról, az élet végességéről és az emberi lélek időtlen erejéről.

Arcodon mosoly, szemedben fény,
ölelésed bennem él örökké.
Bár tested már messze pihen,
szívemben itt vagy szüntelen.

Ahogy itt állok ezen a deres téli hajnalon,
eszembe jut, hogy milyen is voltam egykoron.
Eszembe jut, hogy minden egyes tavaszon,
lombkoronám virágba borult egykoron.