Körtefa

Forrás: aiimage

Ahogy itt állok ezen a deres téli hajnalon,
eszembe jut, hogy milyen is voltam egykoron.
Eszembe jut, hogy minden egyes tavaszon,
lombkoronám virágba borult egykoron.

Emlékszem rá, milyen délcegen álltam,
s arra is, hogy minden zord időt kiálltam. 
Emlékszem rá, hogyan hullott gyermekem
a fagyott földre, megannyi jeges reggelen.

Eszembe jut, hogy jöhetett szél,
s tomboló vihar, 
én végig kitartottam, 
a madárkáknak oltalmazó otthont adtam.

Mára mindez már csak rongyos jelmez,
melyet a nyár, 
s vele az erőt adó napsugár,
hátamra palástként feltesz.

Mert nincs már erőm.
Levelem is mind lehullott.
Gyökereim még gyengén kapaszkodnak,
de új tavaszt, már sosem hoznak.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.