Vers elemzés – szótagszám és rímséma

A látszatok összerepedt héját jó volna feledni, hogy az ember szabad szemmel is megláthassa a bennük lévő hamis-talmi preparált, kicsinyes csodát; egészségtelen, alamuszi csúszómászók már egyébként is rendre mindennapok omladékán szövögetik manipulatív, magukkellető pókhálóikat, mert rendre elnémíthat másokat is a sokszorosított, kitalált mentség. Forgandó szerencsék őrlő malomkövei közt váratlan-hirtelen egyszer-egyszer bárkit azonnal bedarálhat néhány kellemetlen s barátságtalan hangnem, bánásmód vagy szerénykedő alázat.

Az ellenkezés – sok esetben – hitványnak mondott érvei kicsapódnak a sokat beszélő szájak kapuiból, mert fékezhetetlen szökőkutakká változnak át igazmondó beszédek is, melyeket nem lehet elégszer újra s újra meghallgatni – ne dünnyöghessenek értelmetlen, mérges méhraj-kofák az ember füleinek, ha nem muszáj. Lábujjaktól egészen a hajhagymákig olyan átlátszóak, majdnem pőrék lehetnek az ember zsigeri ösztön-érzései, melyet rendre titkolni igyekszik mások előtt. Idők oroszlántorkaiban emlékek, lélek-rétegek vedlenek; tán még így se merik teljes mértékben felfedni önmagukat. Szavak gonoszság-cselvetése ellen még azért jó volna védekezni, bárhogy is forduljon a világ kereke, mert a távolság is egyre inkább felfalja elavult kilométereit.

Széttörhetetlen, szelíd mozdulattal muszáj volna egyedül is felállva boldogulni, akárki mondja vagy közbeszól, miszerint: lehetséges még a lehetetlen is. Tompa kövek, lassított pofon-ketrecek rendre fogva tartják meddő áldozataikat, mint rozsdás ajtózár az akarat s cselekedet – sokszor – szándékos tudatossággal kioltják egymást. Sokszor kegyetlenségnek tűnhet a meghirdetett összetartozás-tudat is, ha nem állnak mellette elegen.