Ha majd...

Tudom jól, nem tarthat minden örökké.
Egyszer majd elmúlik, véget ér,
ha mégoly szép is a meleg nyár s vele a napsütés.
Ha majd fenn az égen sötét felhők vonulnak.
Ha majd hideg, csípős szelek fújnak újra.
Ha majd a magasból szomorú őszi esők hullanak.
Ha majd az út menti fákon gubbasztó varjak
keservesen kárognak,
majd te is egy hűvös reggelen, szótlan,
búcsú nélkül elmész, némán elhagysz,
s tán még vissza sem pillantasz.
Na, akkor hirtelen tél lesz majd számomra,
faggyal, hóval, jéggel, csikorgó hideggel.
Akkor jönnek majd szürke, egyhangú, reménytelen reggelek.
Egyszeriben rideg tél költözik megdermedt szívembe,
hisz elképzelni sem tudnám,
hogy jöhet még újabb tavasz és kikelet
s a nap is oly melegen süthet még újra, mint régen,
nélküled!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.