Múzsák Könyvtára

A Múzsák Könyvtárában minden nap kiválasztunk egy verset, amely különleges hangulatával, üzenetével vagy formájával kitűnik a többi közül.
Ezen az oldalon összegyűjtve találod a korábbi Nap verse díjas költeményeket, időrendben visszafelé.
Ha szereted az értékes és inspiráló irodalmat, jó helyen jársz — olvass bele ezekbe a kiemelkedő művekbe!

Ha lehetne most elmondanám neked, 
hogy szívem mindörökre szeret.
Ha lehetne most rád hajtanám fejem
s lenyugodna ziháló lélegzetem.
Ha lehetne, megérteném e világot
hogy miért adta nekem e könnyáztatta világot.
De választ sehol sem lelek,
bár keresem szüntelen.

Több vagy, mint a hang,
Kinek árnyéka bennem megreked.
Egy szenvedélyes szó,
Mi bennem ünnepli neved.

Több vagy, mint egy gondolat,
Árnyéka bennem olykor átsuhan.
Egy régi, ismert mozdulat,

Legyek lámpás az erdők mélyén
halvány fénysugár a tévelygőknek
reményt ontó kis pilács 
a rengeteg sötétségben
mit érhetnék én
fakó fényemmel 
mit kiolt az első vad viharos szél
-nem-

..."fájdalmas szívem , 
tele van gyűlölettel felétek,
félek már az lenni aki akkor akartam...
ifjan, gyermekként felnézve rátok.... túl sok fájdalom, túl sok seb. 
A megbocsáthatatlanság küszöbén, lassan eldöntöm merre megyek...”

Nem akarom 

Nem akarom látni
Ezt a romlott világot,
Nem akarom látni
A szakadék csak tátong.

Nem akarom látni

Nem csókodért bolyongok égő lázban,
Nem hajad selyme húz az éji mámba.
Hanem mert benned harangoz a vègzet,
S én bújtam beléd, mint bűn a halálba.

Nem azért vágyom, mint lomb a szèl,
Ki játszva jön, s aztán feledve megy,
Hanem mert véred bennem ver az éjjel,

szívemet járatom
nem a számat,
hallgasd meg Uram
egyszerű imámat:
könnyű tehert
tőled sosem kértem,
erős vállakért
sokszor esedeztem.

Szeretem, ahogy az illat körbevesz,
nem kívülről, hanem belőlem indul,
mint suttogó fény a mellkas mögött,
lassan, puhán, hangtalanul nyílva.

Rózsa – mély, bársonyos melegség,
egy halk titok, ami a bőrön marad.

Harmatcseppes fűszálakon,
léptek után marad a nyom.
Elrepült a gólya madár,
tavasszal majd visszatalál.

Avarba meg dió pottyan,
gesztenye sincs már fondorban.
Szőlőt lopkod a seregély,

Arcodra nézve látom bánatod,
félelmedet így gyorsan átadod. 
Remegő kezem feléd emelem, 
de már nem ér el az üzenetem. 

Szemeid zárva, nem nézel felém,
lelked ott áll a szikla peremén.
Egy simogatás a szép arcodon,