Múzsák Könyvtára

Nem csókodért bolyongok égő lázban,
Nem hajad selyme húz az éji mámba.
Hanem mert benned harangoz a vègzet,
S én bújtam beléd, mint bűn a halálba.

Nem azért vágyom, mint lomb a szèl,
Ki játszva jön, s aztán feledve megy,
Hanem mert véred bennem ver az éjjel,
S én vagyok hangod, ha a csend remeg.

Óh, több vagy annál, mint arc és tekintet:
Egy égő, vörös mondat Isten száján,
Amit rám bízott: mondjam el, s szeresselek,
Mint szenvedő hegy szól a vihar szaván.

Szeretlek úgy, ahogy templom porát
csókolja a térdre rogyott világ,
Nyomod maradt a mozdulataimban
S ha mennél, tested hordozna tovább.

Te vagy a kín, a hit, a mély varázslat,
Az istenek bora, mit szívem áhít.
Belém íródtál, csöndbe és határba,
Mint ítélet, mi a sorsból kiszakít.

Szívemben élsz, mint lázban lüktető kín,
Mint a halál, mikor csókot lop a homlokra.
Hiányod sajog, akár titkos bilincs,
s neved ragyog fel minden éj csillagra.

Hozzászólások (1 darab)